Hogyan rombolja az irigység a kapcsolatainkat?

Az irigység sokszor rejtett módon van jelen a kapcsolatokban.
Az ember nem mondja ki nyíltan, hogy „zavar a boldogságod” vagy „fáj a sikered”, és azt sem mondja, hogy „nem bírom elviselni, hogy neked van valamid, ami nekem nincs”.

Az irigység gyakran álcázza magát jó tanácsnak, aggodalomnak, kritikának, apró megjegyzéseknek vagy láthatatlan szabotálásnak.

És éppen ezért lehet veszélyes.
Sokan nem veszik észre, hogy mikor beszél valakiből az irigység.
A hozzánk legközelebb állók azok, akikről sokszor nem gondolnánk, hogy ártanának nekünk. És talán tudatosan nem is akarnak rosszat, de azt nem látjuk, hogy mi a mondataik mögötti szándék. Sőt, talán még ők maguk sem tudják, hogy mi a valódi motivációjuk.

Miért válik az irigység romboló erővé?

Az irigység önmagában még nem lenne probléma, ha az ember tudatosítaná és tudatosan is kezelné, hiszen az irigység megmutathatná, hogy milyen belső hiányok és szükségletek vannak jelen.

De amikor az ember nem hajlandó önmagának sem beismerni, hogy irigységet érez, akkor ez az érzés rombolássá válhat.

Lehet, hogy valakinek mindene megvan, ha csak a felszínt nézzük.
Lehet, hogy papíron rendezett az élete.
De ha belül üres, beteljesületlen és elégedetlen, akkor más sikere és boldogsága nem inspiráció lesz számára, hanem fenyegetéssé válhat.
A másik boldogsága tükröt tart neki, mert rámutat a saját lelki világára.

És amikor valaki nem tud szembenézni azzal, amit a tükörben lát, akkor a tükröt próbálja összetörni.

A romboló irigységben mindig jelen van a felelősséghárítás.
Hiszen aki az irigységet eszközként használja arra, hogy másoknak ártson, az nem vállalja a felelősséget azért, ahol jelenleg tart az életében.

Az irigység két útja

Az irigység érzésével elindulhatunk befelé, az önismeret felé.
Vagy kifelé, ami ilyenkor rombolássá válhat.

Az önismeret útján fel lehet ismerni, hogy valami hiányzik az életünkből.
Ezen a hiányérzeten pedig tudatosan lehet dolgozni. Azon, hogy hogyan teremtsük meg az életünkbe azt, amire vágyunk.

Amikor valaki mélyen elégedetlen az életével, gyakran nem bírja elviselni, hogy a másik ember boldog szeretne lenni, és ha ő maga szenved, akkor a másik se legyen boldog. Hiszen az még inkább megmutatja, hogy ő maga mennyire elégedetlen az életével.

Amit pedig az emberek sokszor nem szeretnének megérteni: a másik ember boldogságának a rombolása nem fogja betölteni a belső ürességet. Attól, hogy valaki másnak kárt okoznak, nem lesz tartalmasabb az életük.
Csak még mélyebbre süllyednek abba az állapotba, amelyben alapvetően is vannak.

A fájdalom, amit másoknak okozunk, előbb-utóbb visszatér hozzánk.

Aki mások kapcsolatait rombolja, az a saját kapcsolódásait is rombolja.
Aki más boldogságát támadja, az egyre távolabb kerül a saját boldogságától.
És aki mások életét mérgezi, annak a saját élete és a lelki világa is mérgezetté válik.

Ez a következmény.
Amit másoknak okozunk, annak a lenyomatát önmagunkban hozzuk létre.

A felelősség szerepe

A fájdalom és a hiányérzet is emberi. De amikor valaki a saját feldolgozatlan érzései miatt elkezd másokat büntetni, az már felelőtlenség és sokszor kegyetlenség is.

Amikor valaki más boldogságát akarja rombolni, akkor a saját belső ürességét és fájdalmát szeretné enyhíteni.
A fájdalom viszont csak akkor szűnhet meg, ha szembenézünk vele.
Ha tudatossá válik, hogy mi a mögöttes ok.
Ez az, amivel lehet kezdeni valamit, ha felelősséget vállalunk érte.

A felelősséget sokan tehernek élik meg. Azt gondolják, hogy a felelősség azt jelenti, hogy valami rosszat tettek és ennek negatív következménye lesz.
A felelősség viszont egyszerűen annyit jelent, hogy visszavesszük a döntési jogot az életünk fölött.

Aki nem vállal felelősséget, gyakran azt hiszi, hogy megússza a terhet, ami ezzel járna.
Valójában viszont a saját erejéről mond le.
Mert amíg a körülmények és más emberek a felelősek mindenért, addig nincs valódi döntési jogunk, sem mozgásterünk.
A felelősségtől való félelem nem megvédi az embert, hanem bezárja egy korlátolt működésbe.

Felelősségvállalás nélkül nincs valódi felnövés, valódi kapcsolódás és valódi szabadság sem.

Aki fél a felelősségtől, azt érezheti, hogy a szabadságát védi.
Valójában viszont átadja az erejét és a döntési jogot:

• a körülményeknek,
• a múltjának,
• a sérüléseinek,
• más emberek döntéseinek,
• a sorsnak,
• a megmentőre várásnak.

A felelősségvállalás az a döntés, amivel visszavesszük a saját életünk fölötti hatalmat.

Aki felelősséget vállal, azt mondja:
„Ez az én életem.
Ez az én hiányom.
Ez az én sérülésem.
Amiért felelősséget vállalok.
A változás az én felelősségem.”

Az irigység megmutatja, hogy hol vagyunk hiányban, hol nem vagyunk őszinték önmagunkkal és hol kellene végre felelősséget vállalni a saját életünkért.

A kérdés pedig: Mit mutat meg önmagamról a másik ember sikere vagy boldogsága?

Ha erre őszintén rá tudunk nézni, akkor az irigységből önismeret lehet.