Amikor a szerelem hazavezet önmagunkhoz

Van olyan szerelem, ami nem illik a szokványos mintákba és gyakran teljesen mást hoz, mint amit az ember egy szerelmi történettől várna.
Ez a fajta szerelem ébreszteni és emlékeztetni jön.
És amilyen felemelő érzés olyan fájdalmas is tud lenni.
Ebben az érzésben ugyanis semmi nem maradhat meg, ami nem igaz és ami nem valós.

Ez az érzés utat tör magának, és addig feszít belülről, amíg nem engedünk neki.

Ez nem szokványos szerelem.
Ez lélek-emlékezés.
A lélek akar utat törni magának és végre hazaérkezni.

Ez a szerelem nem akkor érkezik, amikor „készen állunk rá”, hanem, amikor eljött az ideje.
Amikor már nem lehet tovább folytatni az addig megszokott létmódot, amikor túl sokáig éltünk túlélő üzemmódban.
Amikor működtettük az életet, de nem éltünk igazán.

Volt rend, volt struktúra, volt kiszámíthatóság, volt „józan ész”.
De belül gyakran üres volt.
Nem feltétlenül látványosan rossz, csak lélektelen.

Sokaknál ez a szerelem akkor érkezik, amikor az élet:

• kizárólag anyagi tengelyen működik,
• teljesítményre épült,
• biztonságra optimalizált,
• megfelelésre és megszokásra alapszik.

És közben hiányzik belőle:

• a szellemiség,
• a mélyebb érzések,
• a kapcsolódás önmagunkhoz,
• az élet valódi értelme.

Ilyenkor a lélek visszahúzódik és csak csendben vár.

És amikor már túl sokáig voltunk így, amikor a túlélés megszilárdul „életként”, akkor a lélek emlékeztetni akar a valóságra.

Ez az emlékeztető sokféle formában érkezhet.
Szerelemként akkor érkezik, amikor erőteljes ébresztőre van szükség.

A szerelem érzése az egyik legerősebb érzés, amit emberként érezhetünk.

Semmi más nem képes ilyen erővel:

• visszahívni a hiányzó (szellemi vagy anyagi) dimenziót az életbe,
• megbontani a megszokott struktúrát,
• felszínre hozni a belső ürességet,
• átírni az egész valóságérzékelést.

Ezért érezzük ilyenkor azt, hogy:

• minden megkérdőjeleződik, amit addig igaznak gondoltunk,
• a régi célok elvesztik az értelmüket,
• a megszokott rend már nem tűnik valódi rendnek,
• az identitás meginog.

A lélek ilyenkor nem elvenni és nem rombolni akar, csak helyet kér.
És csak az tűnik el, ami egyébként sem volt valós és igaz.

Ez az élmény sokszor fájdalmas a személyiség szintjén, mert nem lehet tovább folytatni a régi működést. De közben visszaadja a valódi értelmet.

Ez az emlékezés visszakapcsol ahhoz, ami eddig hiányzott az életből.

A lélek, ami otthonra akar találni

Ez az ébresztő szerelem jellemzően akkor érkezik, amikor a lélek haza akar találni önmagához.

Ezért találjuk meg azt, aki valaha a lelkünk „másik fele” volt, hogy felébredjen bennünk az emlékezés.
Hogy emlékezzünk az egységre.
Arra az állapotra, amikor még egyek voltunk, amikor még nem volt különállás.
A lélek célja ilyenkor nem a másik embert megszerezni, hanem visszatérni az egység állapotához.
És akár együtt vagy külön utakon folytatni.

A lélek testbe akar érkezni

Amikor kizárólag anyagi síkon mozgunk, akkor a lélek nem tud teljesen otthon lenni, csak „vendég” a testben.
Ugyanez igaz akkor is, amikor csak a szellemi dimenziókkal foglalkozunk.
Ilyenkor a lélek nem tud megtestesülni.

A lélek viszont megérkezni akar a testbe, nem csak a háttérben lenni.
Otthon akar lenni benne.
Erre mondjuk azt, hogy: „a lélek be akarja lakni a testet.”

Ez a szerelem sokszor azért érkezik, hogy hazatérjünk önmagunkba – testestül, lelkestül.

Erre a szerelemre jellemző egy olyan érzés, mintha hazamennénk a másikhoz.
Ilyenkor a lélek nem a másikhoz akar megérkezni, hanem önmagához, ahhoz az igazsághoz, amit mellette érzékelt.

A „hazatérés” itt nem fizikai hazatérést jelent, hanem belső hazatérést.

A lélek célja eljutni eddig a felismerésig:

„Itthon vagyok önmagamban és ő az, aki erre emlékeztet.”

A szabad szerelem érzése

Ez a szerelem nem működik ott, ahol birtoklás van.
Nem tud kölcsönössé válni ott, ahol az egyik fél még ragaszkodni akar.

A személyiség sokszor ragaszkodik a kontrollhoz, irányítani akar és magához kötni a másikat.

De ez a szerelem nem arról szól, hogy „az enyém vagy”, hanem azt mondja:

„Egyek vagyunk és közben szabad vagy.”

Ebben az érzésben nincs félelem az elvesztéstől.
Hiszen ami valódi, az nem szakad el a szabadságban.

Ez a szabadon engedő szeretet.
Éppen ezért olyan erős.
És ezért olyan földöntúli az érzés.
Akkor válhat kölcsönössé, amikor mindkét lélek megérti, hogy ez nem birtokló szerelem.

Ez a szerelem a lelkek szintjén született és csak a szabadság érzésében tud kibontakozni.
Ugyanabból a szabad szeretetből fakad, amelyből a lélek is született.