Amikor valakinek a hatalom fontosabb, mint a szeretet, akkor nem az a kérdés számára, hogy hogyan tudna őszintén lépni valaki felé. Hanem az a kérdés számára, hogy hogyan maradhat fölényben. A szeretet közeledni akar. A hatalom viszont távolságot tart.
Van olyan szerelem, ami nem egyszerűen elkezdődik két ember között, hanem mintha visszatérne. Mintha a lélek hamarabb felismerné a másikat, mint ahogy az elme bizonyítékokat tudna gyűjteni róla. Mintha nem egy teljesen új történet nyílna meg, hanem egy régi, időtlen szál ébredne fel újra.
A szeretet nem azt jelenti, hogy határok nélkül élünk. Épp ellenkezőleg: a szeretethez sokszor nagyon erős határok tartoznak. A szeretet akkor tud tisztán működni, ha azok felé áramoltatjuk, akik képesek megbecsülni, befogadni, és nem eltaposni azt, amit adunk.
A feltétel nélküli szeretet érzését sokan nem ismerik. Amit a legtöbben tapasztaltunk és megtanultunk, az a feltételekhez kötött szeretet. A feltétel nélküli szeretet érzése viszont teljesen más, mint amit a szeretetről gondolunk. Ez a legtisztább formája a szeretetnek. Ott van mindenhol, ahol a létezés jelen van.
Van olyan szerelem, ami nem illik a szokványos mintákba és gyakran teljesen mást hoz, mint amit az ember egy szerelmi történettől várna. Ez a fajta szerelem ébreszteni és emlékeztetni jön. És amilyen felemelő érzés olyan fájdalmas is tud lenni.
Miért tűnik biztonságosabbnak vágyni valakire, mint konkrétan lépni felé? Ha csak vágyakozunk egy kapcsolatról, de nem lépünk, az megóvhat a visszautasítástól és a lehetséges sérüléstől, de egyben a boldog végkifejlettől is. A vágyakozás nem igényel bátorságot. A valódi kapcsolat igen.
A szeretet adása és elfogadása egy természetes áramlás lenne, de sokan nem ezt tapasztalják. A szeretet elfogadása pedig sokszor nehezebb, mint az adása. Ha nem tudjuk befogadni a szeretetet az gyakran abból a meggyőződésből ered, hogy valamikor valamiért elhittük, hogy nem vagyunk szerethetőek.
A szerelem sokszor tükröt tart önmagunkra. Megmutatja, hol nem vagyunk kerek-egészek. Van, hogy azért érkezik, hogy megmutassa, hol van még dolgunk önmagunkkal. Azt keressük a másikban, ami bennünk hiányzik — vagy amit önmagunkban nem merünk felvállalni.
Sokan érzik most a lelki kimerülést, az elveszettség érzését, ami hasonló a kiégés állapotához. Nem egyszerűen az energiánk fogyott el, hanem a lelki hajtóerő. Van, amikor a felszínen egyszerűen csak fásultságként, életuntságként jelenik meg.
Nem mindig születünk olyan helyre, ahol a fényünket ünneplik. Sokszor olyan helyre érkezünk, ahol a legnagyobb a sötétség és ahol a leginkább szükség van a fényre. Egy fényes gyémánt is kerülhet a szén közé és közben elfelejtheti, hogy ő maga egy ragyogóan fényes gyémánt.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. További tudnivalókat és a cookie használatának részletes leírását az Adatvédelmi nyilatkozatban találja.