Amikor a lelki kapcsolódás nem találkozik a személyiség szintjén

Két ember között kialakulhat erős lelki kapcsolódás, ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy valódi kapcsolat is létrejöhet.

A lelki kapcsolódás lehet valós, ami intenzív vonzalommal és ismerősségérzettel járhat. De ez nem garantálja azt, hogy személyiségszinten is tudunk kapcsolódni.
A lelki rezonancia ugyanis felerősít mindent, ami jelen van, de nem pótolja a belső munkát és nem hidalja át a személyiségszintbeli különbségeket.

Ha az egyik fél lélek -és személyiségszinten integráltabb, stabilabb belső kapcsolattal rendelkezik, a másik pedig sérültebb és nem szeretne változni vagy nem érdekli a belső munka, akkor a találkozás nem egy szinten fog történni.

Ilyenkor egy kapcsolat nem egy kölcsönös jelenlét lenne, hanem egy megtartó működés, ami hosszú távon egyik fél számára sem valódi kapcsolódás.

Mire mutat rá egy lelki kapcsolódás?

A lelki kapcsolódást gyakran úgy értelmezzük, mintha ez önmagában elegendő lenne egy kapcsolathoz. Mintha a lelki kapocs és az intenzív érzelem garancia lenne arra, hogy a kapcsolat működni fog.

Valójában a lelki rezonancia nemcsak összeköt, hanem felerősít mindent, ami bennünk van.
Láthatóvá teszi a belső hiányokat, a kapcsolódási mintákat, valamint azokat a sérüléseket, amelyekkel addig nem kellett szembenéznünk. Megmutatja azt is, hol lenne még szükség belső munkára.

Egy lelki kapcsolódás van hogy azért érkezik, hogy rálássunk arra, amit önállóan nem tudunk meglátni. Előfordulhat, hogy az egyik fél ebben a dinamikában „ébresztőként” érkezik. Azért, hogy a felszínre hozza azokat a fájdalmakat, amit addig elkerültünk.

Sokszor vannak olyan elvárásaik, hogy a lelki kapcsolódások csak és kizárólag pozitív érzésekkel járhatnak. Ha nemcsak pozitív érzések vannak, akkor kérdőre vonjuk a kapcsolódás valódiságát. Talán még azt is gondoljuk, hogy a másik ember ellenünk van, mivel olyan érzéseket kelt bennük, amelyekkel nem szeretnénk szembenézni.
Ilyen esetekben gyakori, hogy a másik embert tesszük felelőssé azért, amit bennünk elindít, bűnbakot keresünk, mert nem akarunk foglalkozni az érzések feldolgozásával.

Ekkor válik láthatóvá az ellenállás a változással és a fejlődéssel szemben.
És hogy mennyire nem szeretjük érezni azt, ha valaki szembesít önmagunkkal.

A felelősségvállalás szerepe

Az emberek erős érzéseket kelthetnek bennünk, de azt mi döntjük el, hogy ezt mennyire engedjük és hogyan dolgozzuk fel az érzéseket: automatikusan reagálunk rájuk vagy tudatosan feldolgozzuk őket.

Az érzések nem az ellenségeink, egyszerűen csak jelzések, amelyek megmutatnak valamit önmagunkról.
Minden érzést tudatosan megvizsgálhatunk:

• Honnan indul az érzés?
• Mikor éreztük először?
• Mire mutat rá önmagunkban?
• Miért nem szeretnénk érezni?
• Mire mutat rá az ellenállás az érzéssel szemben?
• Milyen jelentést társítottunk az érzéshez?
• Mire taníthat ez az érzés?
• Mire vágyunk valójában?

A kérdések elindíthatnak egy önreflexiós folyamatot.
Ráláthatunk arra is, hogy a külvilág és más emberek nem tudnak konkrétan „belénk rakni” érzéseket, maximum befolyásolhatják az érzéseinket, de azt mi döntjük el, hogy ezt mennyire engedjük.

Ezen a ponton pedig már nincs értelme hárítani a felelősséget, hiszen nem másoknál van a megoldókulcs az érzéseink feldolgozására.

A fejlődés szerepe a kapcsolódásban

A lelki kapcsolódások gyakran döntéshelyzet elé állítanak.
A találkozás önmagában még nem jelent elköteleződést: eldönthetjük, hogy maradunk ott, ahol vagyunk, vagy lépünk a kapcsolódás irányába.

Ha a kapcsolódást választjuk, az együtt jár azzal, hogy felelősséget vállalunk a belső munkáért, ami a kapcsolathoz szükséges.

Vannak olyan kapcsolatok, amelyek nem azért érkeznek, hogy kényelmesek legyenek, hanem azért, hogy először szembesítsenek a valósággal. Megmutatják, hogy jelenleg hol tartunk és hol van még fejlődési lehetőségünk.

Fontos ugyanakkor kimondani: egy kapcsolat nem állhat kizárólag szenvedésből és fájdalomból. Semmilyen lelki kapocs nem indokolja az állandó fájdalmat vagy az önfeladást. És a fejlődés nem egyenlő a folyamatos szenvedéssel.

Előfordulhat, hogy nem tudjuk egyértelműen megkülönböztetni a romboló kapcsolódást az építő kapcsolódástól. Ugyanis az építő kapcsolódás is felhozhat nehéz érzéseket, de valójában a fejlődés irányába hív.

Amikor a lélek kapcsolódna, de a személyiség harcol

Van, amikor a lelki rezonancia már jelen van, de a személyiségek nem tudnak közös nevezőn találkozni. Az egó még védekezik: előjönnek a régi minták, a félelmek, a bizonytalanság, az elkerülési stratégiák.

Ilyenkor előfordulhat, hogy pontosan azt utasítjuk el, amire valójában a legjobban vágyunk.

A félelmeink még nem engedik, hogy megnyíljunk a kapcsolódás felé és hogy őszintén jelen legyünk benne.

Működő kapcsolat akkor tud létrejönni, ha a személyiség képes elbírni azt, amit a lélek már érez. Ha a kettő nincs összhangban, akkor a találkozás nem tud kapcsolattá válni.

A valódi kapcsolódás nemcsak a lelki rezonancián múlik, hanem azon, hogy hajlandóak vagyunk-e belső munkával felzárkózni ahhoz, amit a lélek már felismert.
Az érett kapcsolat ott jöhet létre, ahol a lélek és a személyiség már nem egymással harcol, hanem ugyanabba az irányba mozdul.