Az elköteleződés félelme – a vágyak és a hiányok harca

Az elköteleződés félelme sokakban jelen van és a legtöbben úgy gondolják, az elköteleződés csupán egy döntés arról, hogy kitartunk-e valami vagy valaki mellett. De valójában sokkal mélyebb rétege is van az elköteleződésnek, mégpedig az, hogy merünk-e teljesen jelen lenni az életünkben.

Elég bátrak vagyunk-e igent mondani az életre és mindenre, ami ezzel együtt jár. Elég bátrak vagyunk-e vállalni, hogy egy kapcsolat vagy egy döntés fájdalommal is járhat.

Az elköteleződés félelme alapvetően mutatja meg, hogy hogyan viszonyulunk az élethez: vagyis mi az, amire igent merünk mondani és mi az, amitől egyenesen rettegünk.

Egy korábbi cikkemben már írtam az elköteleződés félelméről – most azonban mélyebbre megyünk és egy konkrét női-férfi kapcsolati dinamikán keresztül is megnézzük, hogy miért olyan fontos az elköteleződés.

Az elköteleződés félelmének okai

A felszínen úgy tűnhet, mintha attól félnénk, hogy rossz döntést hozunk vagy hogy a szabadságunkat elveszítjük. De a mélyben sokkal több van: az a félelem, hogy ha igazán jelen leszek, sérülhetek.

És ez a sérülés élmény pedig nem csak egyéni, hanem kollektív szinten is jelen van.

Mindannyian tapasztaltuk már – akár tudatalatt – hogy amikor elköteleződtünk valami vagy valaki iránt, akkor sérültünk benne vagy akár teljesen elveszítettük önmagunkat. Ez a kezdeti fájdalom és csalódás pedig a későbbi tapasztalatokat is beárnyékolja.

Az elköteleződésünk lehetett akár az élet iránt is, amiben később csalódtunk, ezért már nem merülünk bele annyira az életbe, nem veszünk részt benne annyira erősen, inkább csak passzívan végignézzük, ahogyan megtörténik.

Miközben vágyunk az elköteleződésre, hiszen a lélek akkor tapasztal és fejlődik, ha ténylegesen benne vagyunk az életben a teljes energiánkkal. De ha már többször sérültünk az elköteleződés miatt, akkor ez nehezen megy, hiszen a múltbéli tapasztalatokat kivetítjük a lehetséges jövőbe.

A legtöbb ember már tapasztalt olyan pontot, ahol sérült a bizalom az életben vagy önmagunkban. Lehetett ez egy korábbi kapcsolatban, gyermekkorban vagy akár sokkal régebben, más életek tapasztalataiban.

Lélek szinten hordozzuk azt a fájdalmat, ami nem enged közel másokat. Félünk attól, hogy ha belemerülünk, akkor elkerülhetetlenül fájdalmas lesz a vége. Sok esetben nem a másik embertől félünk, hanem attól az érzéstől, amit a múltban már átéltünk.

A szabadság illúziója

Sokan azt gondolják, hogy az elköteleződés hiánya egyben a szabadság érzése.

A mai modern világ azt tanítja, hogy legyél szabad, független, önálló és tartsd meg az irányítást. De a valódi szabadság nem az, amikor nincsenek kötelékek, hanem amikor tudatosan választjuk meg azokat.

Akkor élünk a szabad akaratunkkal, amikor tudatosan döntünk valaki vagy valami mellett.

Ha semmi iránt nem köteleződünk el, akkor valójában nem vagyunk szabadok, hiszen folyamatosan menekülünk valami elől, amit nem szeretnénk érezni.

Valamint ha nem köteleződünk el, akkor semmiben nincs benne igazán az energiánk ezért nincs stabil iránya az életünknek.

Az elköteleződés mélyebb rétegei – egy férfi és egy nő kapcsolatán keresztül

Van az a férfi, aki nem képes sebezhető lenni és igazán kapcsolódni. Nem azért, mert nem érez, hanem mert már túl sokat érzett.

Valamikor, valaki által nagyon mélyen sérült benne a bizalom. A szíve köré képzeletbeli falakat épített – amelyeket már ő maga sem tud lebontani.

Ő az, aki vágyik a kapcsolódásra, de közben retteg tőle.
Aki hívna, de utána visszalép.
Aki közel jönne, majd hirtelen eltűnik.
Aki addig marad, amíg a nő biztonságos távolságról adja az energiáját, aztán elmegy, amikor a nő már túl közel jön hozzá és túl sok érzelmet hoz elő benne.

És van a tudatos nő, aki látja ezt a dinamikát.
Aki érzi a férfi lelkének a rezdüléseit és tudja, hogy ott van benne a kapcsolódási vágy, ott van mögötte a szeretet, csak éppen el van rejtve egy fal mögé.
A nő talán azt gondolja, hogy ha elég szeretetet ad, akkor a férfi majd „meggyógyul”.
Ezért újra és újra nyit a férfi felé, adja a fényét, reménykedik és vár.

De a férfi nem mozdul igazán.
Csak akkor lép valamit, amikor érzi, hogy a nő visszahúzódik, mert érzi a hiányt és a félelmet, hogy elveszíti mindazt, ami tölti őt, ami energiát ad neki.
Ilyenkor ad egy jelet, egy morzsát, csak hogy éreztesse, ott van, de valójában soha nincs ott teljesen, soha nem lép bele teljesen a kapcsolódásba és nem köteleződik el. Olyan ez, mint a kerítés tetején egyensúlyozni, amikor nem tudjuk melyik oldalra lépjünk.

A férfi oldala – amikor túl sok az érzelem

A férfi valójában mélyen érez a nő iránt.
Talán még soha nem érzett ilyet senki iránt.
Nemcsak vonzódik hozzá, hanem mintha felébresztene valamit, ami addig szunnyadó volt.

De az intenzitás, amit a nő ébreszt benne, túl nagy ahhoz, hogy kezelni és kontrollálni tudja.
Az érzés nemcsak örömöt okoz, hanem fenyegetést is jelent, felmerülnek benne azok a kérdések:
„mi van, ha ebben a kapcsolódásban elveszítem önmagam?”,
„mi van, ha megint összetörnek?”

Ezért folyamatosan menekül.
De nem a nő elől, hanem az érzés elől, amit a nő felébresztett benne.
És mivel a múlt fájdalmai még ott élnek benne, ezért a szíve sérült és nem tud nyitni a kapcsolódásra.

Ezért is történik az, hogy a kommunikáció nem működik közöttük, a férfi sokszor napokig nem válaszol, elfoglaltnak tetteti magát, mert úgy érzi, hogy így nála marad a kontroll.
Valójában viszont a félelem irányítja.
Azt hiszi, a távolságtartás megvédi őt.
Pedig éppen ez az, ami fogva tartja.

A nő oldala – a tudatosság próbája

A nő spirituális és tudatos, éppen ezért pontosan tudja, hogy mi zajlik.
Érzi és látja a férfi belső konfliktusait és a félelmeit.
Tudja, hogy ezek nem ellene szólnak, de közben ő is ember.
Elfáradt abban, hogy mindig ő kezdeményez, ő tartja a kapcsolatot, és a férfi helyett is ő érez.

És talán most először nem akarja minden áron gyógyítani és megérteni a férfit, hanem azt szeretné, ha a férfi végre megértené önmagát.
Szeretné, hogy lássa, attól menekül, amire valójában a legjobban vágyik.
A nő már nem akar folyton gyógyítani és folyton másokat emelni, miközben őt lehúzzák.
Azt akarja, hogy a férfi tudatosan meghozzon egy döntést, hogy bátran képes legyen megnyílni, szeretni és jelen lenni.
A nő tudja, hogy valódi kapcsolódás ott születhet, ahol nem menekülünk a másik elől.
És ha megengedjük magunknak, hogy érezzünk.

A kapcsolat tanítása

A férfi a nő által látja az érzelmeit és a sebezhetőséget, amit elzárt magában.
A nő a férfi által tanulja, hogy nem kell megmentenie senkit és nem kell tartania más helyett a teret.
Mindkettőjüknek ugyanaz a tanítás: az elköteleződés önmaguk iránt.

A férfi akkor gyógyul, ha elkezdi feldolgozni a múltját, ha szembenéz azzal, amit elfojtott, és nem a nőre vetíti ki a félelmeit.
A nő pedig akkor szabadul fel a kapcsolat hatása alól, amikor már nem akar minden áron a megmentő szerepben lenni és nem a férfitől teszi függővé a saját értékét.

Ez a kapcsolódás csak akkor működhet, ha először mindketten önmagukat választják.

A kapcsolódásban a férfi most a nő fényéhez kapcsolódik és nem a saját belső fényéhez.
Úgy érzi, mintha a nő fényében újra életre kelne.
Újra és újra visszatér hozzá – mert a lelke vágyik a fényre és a szeretetre és így próbál túlélni.

De a nő fénye nem az övé és soha nem birtokolhatja.
Amíg kívülről próbálja megszerezni a fényt, addig belül mindig üres marad.
A nő fénye számára nem gyógyulás, hanem egy pótlék.

Spirituális értelemben ez függő energiaáramlás: amikor valaki nem a Forráshoz, hanem egy másik ember fényéhez kapcsolódik. Rajta keresztül akarja megélni a Forrás élményt.
Ez pedig nincs összhangban az isteni renddel, hiszen a Forrás mindenki számára közvetlenül elérhető.

A nő ebben a kapcsolódásban azt is megtanulja, hogy nem tarthatja életben azt a kapcsolatot, ami nincs összhangban az isteni renddel.
Ha mégis megtenné, akkor elveszítené önmagát és a Forráshoz való kapcsolódását.

Mert valódi, tiszta kapcsolódás akkor lehetséges, ha mindketten kapcsolódunk a saját belső fényünkhöz és nem a másikon keresztül próbáljuk betölteni a hiányainkat.

A férfi tanítása – visszatérni a belső fényhez

Amíg a férfi a nő fényét használja, addig nem tudja felfedezni azt, hogy ez benne is ott van.

Amikor a nő elengedi a kapcsolódást és nem ad többé energiát a kapcsolatba, akkor a férfi hirtelen érezni fogja a hiányt és a sötétet – ami sokkal erősebb lesz mint korábban.

Ez a sötétség nem büntetés, hanem egy hívás befelé.
Nem menekülnünk kell előle, hanem felfedezni, hogy a sötétséget fénnyé alakíthatjuk.
Hiszen a Forrás mindenki számára elérhető.
Ez a Forrás nem kívül van, hanem bennünk, a lelkünk mélyében.

Ha a férfi felfedezi ezt, akkor válik képessé arra, hogy valóban szeressen –
nem a nőből merítve az energiát, hanem a belső Forrásból.

Az elköteleződés önmagunk iránt

Az elköteleződés valójában nem egy másik emberről szól, hanem arról, hogy megtanulunk önmagunkért élni.

Az igazi elköteleződés visszavezet önmagunkhoz. Mert amikor igent mondunk az életre,
a szeretetre, a jelenlétre, akkor végre nem menekülünk többé semmi elől.

Az elköteleződés nem korlátot jelent, hanem egy belső stabilitást.
Nem bezár, hanem keretet ad.
Ez az a döntés, amelyben a lélek kimondja:

„Nem futok tovább, itt vagyok és vállalom, hogy élek.”

A nő és a férfi története azt is megmutatta, hogy az elköteleződés önmagunk iránt a legfontosabb. Hiszen csak akkor tudunk tisztán kapcsolódni és elköteleződni mások iránt, ha előbb önmagunkat választjuk. Ebből kiindulva választhatunk másokat.