A legendás Harcos és a legendás Gyógyító története

Az Amazonas mélyén élt egy népes törzs, amelynek a tagjai szoros kapcsolatban álltak a körülöttük lévő világgal.

A törzsnek élénk közösségi élete volt.
Napközben mindenki végezte a maga feladatait.
Esténként a tűz körül beszélgettek, történeteket meséltek, énekeltek, táncoltak, tanácskoztak, ünnepeket és rítusokat tartottak.

Úgy hitték, hogy az ember nem ura annak a világnak, amelyben él, hanem egy magasabb rendet szolgál.
Tisztelték a Földet, a folyókat, az erdőt és az állatokat.
Ismerték az élet körforgását.
Tudták, hogy amit elvesznek a természettől, azt nem szabad könnyelműen vagy tisztelet nélkül elvenni.

A Nagy Szellem jelenlétét mindenben érzékelték.

A Nagy Szellem számukra a teremtő erőt jelentette, amelyből minden élet származik és amelynek jelenléte az emberekben, állatokban, folyókban, erdőkben és a láthatatlan világban egyaránt megmutatkozik.
A látható és a láthatatlan világ pedig egymást kiegészítve létezett.

Ismerték és használták azokat a módszereket, amelyeket ma sámáni hagyományoknak neveznénk. Voltak közöttük olyan emberek, akik képesek voltak transzállapotba kerülni, kapcsolatba lépni a szellemi világgal vagy elkísérni valakit egy belső utazásra.

Voltak közöttük látók és gyógyítók, harcosok és vadászok is.

De ebben a törzsben a címeket és a hozzájuk kapcsolódó tekintélyt nem lehetett egyszerűen megkapni, hanem ki kellett érdemelni.

Aki gyógyító akart lenni, annak folyamatosan tanulnia kellett, próbákat kellett kiállnia, meg kellett tanulnia felelősséget vállalni másokért.
Aki harcos akart lenni, annak bizonyítania kellett a bátorságát, az önuralmát és azt is, hogy képes-e az erejét a közösség szolgálatába állítani.

A törzs nagy jelentőséget tulajdonított a beavatásoknak.
Az idősebbek vezették, tanították a fiatalabbakat, de magát a beavatási utat mindig egyedül kellett végigjárni.
Ebben a közösségben élt egy gyógyító nő és egy harcos férfi.
Ez az ő történetük.

A Gyógyító nő útja

A nőről már gyermekkorában tudták, hogy más, mint a többiek.

A családjában korábban is voltak gyógyítók és látók.
A törzsben ezért úgy tartották, hogy ő maga is rendelkezik képességekkel.
A képesség viszont önmagában még semmit nem jelentett, hiszen meg kellett tanulni felelősen bánni vele.

Már kislányként sokszor előre megérzett eseményeket.
Máskor egyszerűen csak tudta, hogy valakivel valami nincs rendben, még akkor is, amikor az illető maga sem tudott róla.
A természethez különösen erős kapcsolat fűzte.
Olyan természetességgel fordult a növényekhez és az állatokhoz, mintha mindig is értette volna a nyelvüket.
Szeretett egyedül járni az erdőben.
Figyelte a növényeket, a madarakat, az állatok nyomait, és olyan részleteket meglátott, amelyek mellett mások észrevétlenül mentek volna el.

Egyre kevésbé lehetett kétség afelől, hogy valóban különleges képességei vannak.
Az idősebb gyógyítók és látók már gyermekként tanítani kezdték, próbákon vezették keresztül, időnként hosszabb időre elkülönítették a többiektől és fokozatosan megtanulta használni azt a tudást, amit kapott.

Folyamatosan egyre nehezebb beavatásokon kellett végigmennie, ezek között voltak olyanok, amelyek betegségekben érkeztek.
Minden beavatása után egyre erősebb gyógyító képességei alakultak ki.

Mire fiatal nő lett, már gyógyítóként és látóként is tekintélye volt.
Tudott sebeket kezelni, ismerte a növényeket, értette az álmok és jelek nyelvét, és olyan nyugalom volt benne, amelyet rendszerint csak azok hordoznak, akik már találkoztak a félelemmel, és nem futottak el előle.

Nem mindenki bírta volna azt az utat, amelyen ő végigment.

A közösség tudta azt is, hogy ha mond valamit, akkor fontos figyelni rá.

Egyesek rajongtak érte.
Mások tartottak tőle.
Akadtak olyanok is, akik irigyelték.
Voltak akik úgy gondolták, a szellemek különös kegyben részesítették.
Ő azonban nem tartotta magát többnek másoknál.
Egyszerűen tudta, hogy kapott valamit, amiért felelősséggel tartozik.

Tudta azt is, hogy olyan férfit akar társának, akiben jelen van az az erő, ami benne is.
És már jó ideje figyelt valakit.
Egy harcost, aki akkor még nem tudta magáról mindazt, amit a nő már régóta látott benne.

A Harcos férfi útja

A férfi már kisfiúként is rendkívül bátor és erős volt.
Ez volt az első, amit mindenki észrevett rajta.

A közösségben azonban mindenki tudta, hogy az erő önmagában még nem tesz jó harcossá.

Egy erős, de fegyelmezetlen férfi veszélyesebb lehet a saját népére, mint az ellenségre.
Ezért már fiatalon megtanították arra, hogy először az önfegyelmet kell megtanulnia.
Az idősebb vadászok gyakran magukkal vitték a vadászatokra.
Kezdetben figyelnie kellett.
Meg kellett tanulnia csendben maradni.
Megtanulta, hogy egy vadász nemcsak az állatot keresi.
Figyeli a madarakat.
A szél irányát.
A földön lévő nyomokat.
Az erdő hangjának hirtelen változását.

Gyorsan tanult vadászni, jól olvasta az erdő nyomait és hamar kiderült róla, hogy veszélyben sem veszti el könnyen a fejét.

Az egyik legfontosabb beavatása az egyedüllét próbája volt.
Néhány napra egyedül küldték az erdőbe és csak kevés eszközt vihetett magával.
Nem az volt a feladata, hogy valami látványos zsákmánnyal térjen vissza.
Az volt a feladata, hogy térjen vissza.

Találnia kellett vizet, élelmet, biztonságos helyet éjszakára.
És meg kellett tanulnia egyedül maradni a félelemmel.

Ekkor értette meg, hogy a bátorság nem azt jelenti, hogy az ember nem fél.
Hanem azt, hogy nem engedi, hogy a félelem átvegye az irányítást.

A harcosok kiképzése másfajta próbákat is hozott.
Meg kellett tanulniuk elviselni a fájdalmat, megvédeni magukat és szükség esetén másokat is.
Azt is meg kellett tanulniuk, hogy nem minden provokációra kell válaszolni és nem minden harcot kell minden áron megnyerni.

Volt, amikor nem az számított, hogy képes-e legyőzni valakit, hanem hogy képes-e úgy dönteni, hogy nincs szüksége arra, hogy bizonyítsa az erejét.
Hiszen a valódi harcos nem az, aki minden csatát megvív, hanem az, aki tudja, hogy melyik csata valóban az övé.

Mire férfivá érett, már a törzs egyik legerősebb és legmegbízhatóbb embereként tartották számon.
Ha veszély volt, számítottak rá.
Ha vadászatra indult, tudták, hogy nagy eséllyel zsákmánnyal tér vissza.
A fiatalabbak tisztelték, az idősebbek pedig egyre gyakrabban bíztak rá komolyabb feladatokat.

A férfiak tudták, hogy számíthatnak rá.
A nők pedig felismerték a jelentőségét és egyre inkább érdeklődtek iránta.

A férfi ezt tudta is, de különös módon soha nem jelentett számára túl sokat.
Mert volt egy bizonyos nő, akinek már régóta kiemelt helye volt az életében: a gyógyító nő.

Ez a nő mindig is vonzotta, de ahogy a nő tekintélye egyre nőtt, a férfi érzései egyre összetettebbé váltak.
Nem egyszerűen szépnek látta a nőt.
Sőt, talán éppen ez volt számára a legkevésbé fontos része annak, amiért annyira különlegesnek tartotta.
Látta, hogyan viselkedik a nő az emberekkel.
Látta, milyen nyugodt marad olyan helyzetekben, amelyekben mások elveszítik az önuralmukat.
Tudta, hogy milyen próbákon ment keresztül.
Tudta, hogy gyógyítóként és látóként tisztelik, és azt is, hogy sokan szinte szentként tekintenek rá.
És minél többet tudott róla, annál kevésbé tudott könnyelműen közeledni hozzá.

Más nőkhöz könnyedén oda tudott volna menni.
Hozzá nem.
Mert számára a nő tekintély volt, és már régóta olyan különleges helyet foglalt el benne, amelyet senki másnak nem adott volna.

Saját magát pedig egyszerű harcosnak tartotta.
Miközben a nő szemében már régen több volt ennél.
Azt pedig nem tudta, hogy nemcsak ő az, aki gyakran a távolból figyelte a nőt.
A nő is gyakran figyelte őt, mert tudta, hogy méltó társa lehetne.

A nő azt is látta a férfin, hogy nem csak fizikailag erős, hanem képes tanulni a hibáiból, képes fegyelmezni magát és nem omlik össze akkor sem, amikor az élet keményen próbára teszi.

Látta a férfiban a védelmezőt és a vezetőt. És valami olyan mély, földelt erőt, amely ritka volt még a jó harcosok között is.

És tudta, hogy milyen jelei vannak annak, amikor valakiben valódi erő épül.
Ő maga is végigment ezen az úton.

Tudta, hogy a férfi is egy kiválasztott, még akkor is, ha ő maga nem így tekintett önmagára.

A nő álmaiban a férfi többször is megjelent, hol emberi formában, hol jaguárként.
Tudta, hogy ezeknek az álmoknak fontos jelentősége van és nekik közös feladatuk van egymással.

Ugyanakkor azt is tudta, hogy kölcsönösen kell egymást választaniuk és a férfinak kell megtennie felé az első lépést.

A férfi tévedése

Sokáig az volt a férfi legnagyobb tévedése, hogy azt hitte, a nő magasabban áll nála.
A nő tekintélyét nem lehetett megkérdőjelezni.

A férfi pedig sokáig úgy gondolt magára, mint valakire, aki még csak építi a saját útját.
A törzsben ugyan tisztelték, és már jó ideje nem kellett bizonyítania, hogy helye van a férfiak között. Mégis, amikor a nőre gondolt, gyakran ugyanaz a gondolat tért vissza hozzá:
„Ő csak egy harcos, a nő pedig valami több nála.”

És ebben tévedett.
Hiszen a nő sem született annak, akinek most látta.
Ő is végigment a maga próbáin.
Ő is sokszor félt.
Ő is hibázott.
És volt olyan helyzetben, amikor nem tudta, hogy visszatér-e.

És idővel a férfinak fel kellett ismernie, hogy ugyanez igaz rá is.
Csak az ő útja más volt.
Neki nem a szellemi világban kellett megtanulnia tájékozódni, hanem a fizikai világban.
De ugyanazt megtanulta ő is.

A felelősséget, az önuralmat, a kitartást, a bátorságot.
Azt is, hogy az erőt nem elég birtokolni, hanem egy nagyobb cél szolgálatába kell állítani.

És hogy miért vonzódott ennyire a gyógyító nőhöz?
Mert felismert benne valamit, ami benne is jelen van: A beavatottat.
Azt az embert, aki végigment a saját erejének a beavatási útján.

Ő sem csak egy erős férfi volt már, hanem beavatott harcos lett.

Kettejük között pedig nem egyszerűen vonzalom volt, hanem felismerés.
Hiszen mind a ketten ugyanazt az erőt hordozták, csak más formában.

A férfinak tehát nem azt kellett bebizonyítania, hogy méltó a nőre.
Azt kellett felismernie, hogy már végigment azon az úton, amely méltóvá tette arra, hogy társként mellette álljon.

És nem álmodott túl nagyot azzal, hogy a nőre vágyott.

Amikor pedig végre megérti ezt, a kérdés már csak az lesz, hogy vajon meddig akar még várni, mielőtt végre odalép hozzá.

A történet folytatódik…