Önismeret az archetípusok tükrében

Sok ember életében eljön egy pont, amikor megjelenik az érzés, hogy valami több van benne annál, mint amit addig megélt önmagából.

Az önismeret része pedig éppen ennek a „többnek” a felfedezése.

Ehhez adhatnak segítséget az archetípusok. Az archetípusoknak az a szerepe, hogy megismerjük azokat a belső működéseket, amelyek a mindennapi életünkre és a kapcsolódásainkra is hatással vannak.

Ebben az írásban arról lesz szó, hogy milyen szerepe van az archetípusoknak az önismeretben. Ha egy-egy minőséget szeretnél mélyebben megismerni, a külön írásaimban olvashatsz róluk.

Az önismeret, mint felfedező út

Az önismeret nemcsak arról szól, hogy megértsük a nehézségeinket, feldolgozzuk a múltat vagy felismerjük az ismétlődő mintáinkat.
Hanem arról is, hogy feltérképezzük azt a belső világot, amely meghatároz minket: hogy milyen energiák, minőségek, vágyak, képességek és szerepek élnek bennünk.
Melyek azok, amelyek alapvetően működnek és melyek azok, amelyek arra várnak, hogy kibontakozzanak.

Lehet valakiben egy háttérbe szorított képesség.
Egy kreatív energia, amit addig nem használt.
Erősebb intuíció, amit még nem fejlesztett ki.
Vagy egy olyan életforma iránti vágy, amit az ember sokáig nem engedett meg magának. Lehet benne Harcos, Király, Királynő, Papnő, Tündér, Sámán, Jaguár vagy valamilyen más minőség, amely eddig nem kapott elég teret.

Az önismereti munka során egy egész világot fedezhetünk fel önmagunkban, amit talán korábban nem is ismertünk.
Ezért is érdemes az önismeretre úgy tekinteni, mint egy felfedező útra.

A legfőbb kérdés pedig nem az, hogy: „Mi az, ami nincs rendben velem?”.
Hanem az, hogy: Mi minden van még bennem, amit eddig nem ismertem?

A tanulástól a felfedezésig

Sokakban a tanulás szó hallatán rögtön a teljesítmény jelenik meg.
Már nagyon korán megtanuljuk, hogy a tanulás abból áll, hogy valamiben meg kell felelni az elvárásoknak, nem szabad hibázni és valamilyen külső mérce alapján bizonyítani kell, hogy elég jók vagyunk.

Ezért felnőttként már maga a „tanulni kell” gondolat is előhívhat egy régi belső állapotot.

Nem feltétlenül arról van szó, hogy valaki nem szeretne új dolgokat megismerni.
De lehet, hogy a tanulás fogalmához kapcsolódik a teljesítménykényszer, a megfelelési vágy vagy az érzés, hogy valamit mindenképpen jól kell csinálni.

Pedig a tanuláshoz lehet másképp is viszonyulni, például kíváncsisággal.
Amikor valami érdekel bennünket, közelebb akarunk menni hozzá.
Kérdéseink lesznek.
Összefüggéseket kezdünk keresni.
Egy válasz újabb kérdést nyit meg, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy nem azért foglalkozunk valamivel, mert kötelező lenne, hanem mert valóban tudni akarjuk, hogy miről szól.

Ebben az értelemben a tanulás sokkal inkább hasonlít a felfedezéshez, mint a teljesítéshez.

És talán éppen ezért fontos elválasztani egymástól a két élményt:
Más dolog valamit megtanulni azért, mert elvárják tőlünk.
És más dolog elindulni valami felé azért, mert felébredt bennünk a kíváncsiság.

Ez a különbség az önismeretnél különösen fontos.
Ha ugyanis valaki eleve úgy érkezik egy önismereti folyamatba, hogy most megint valamit jól kell csinálnia, akkor könnyen ugyanazokat a régi teljesítménymintákat viheti tovább egy teljesen más területre.

Pedig az önismeret során nincs olyan pont, ahol valaki már hibátlanul megismerte önmagát.
Nincs előírva az, hogy milyen gyorsan kellene fejlődnünk, vagy mikorra kellene felismernünk minden létező működésünket.

Az önismereti úton fontos, hogy ne félelemmel és ne teljesítmény alapon álljunk neki, hanem nyitottsággal és kíváncsisággal.

Fokozatosság az önismeretben

A fokozatosság az önismereti munkában azért fontos, mert nem minden információt tudunk azonnal befogadni.

Van, amit azonnal megértünk, van, amihez idő kell, és van olyan is, amit először csak felszínesen érintünk, majd később térünk vissza rá, mélyebb rétegekben.

Nem szükséges rögtön a legnehezebb témákkal kezdeni és nem attól lesz értékes egy önismereti folyamat, hogy minél gyorsabban leásunk a legmélyére.

Először elég lehet annyi, hogy az ember egy kicsit más szemszögből kezdjen ránézni valamire.

Ehhez példaként hoznám be a Holt költők társasága című filmet.

A film története egy szigorú, elit fiúiskolában játszódik, ahol a rend, a teljesítmény, a hagyomány és az elvárások dominálnak.

John Keating, az új irodalomtanár, viszont nem egyszerűen irodalmi ismereteket akar átadni, hanem fel akarja ébreszteni a diákok kíváncsiságát és önálló gondolkodását.

Arra tanítja őket, hogy merjenek másképp nézni arra, amit addig magától értetődőnek hittek.
Amikor például felállítja őket az asztalra, a lényege a nézőpontváltás: ugyanazt a világot egy másik helyről nézve egészen más dolgokat vehetünk észre.

Keating tulajdonképpen egy olyan közeget teremt, amelyben az addig háttérben lévő minőségek elkezdenek aktiválódni: a kíváncsiság, költőiség, szerelem, bátorság, lázadás, önkifejezés, alkotás, és a saját vágyak felismerése.

Archetípusosan nézve Keatingben van a Tündérből és a Mentor/Sámánból is egyszerre.

A Tündér abban jelenik meg, hogy felkelti az érdeklődésüket és kiszakítja őket a megszokott nézőpontból.

A Tündér nem követeli, hogy az ember azonnal nézzen szembe a legsötétebb részeivel. Először csak felkelti az érdeklődést.
Megmutat egy érdekes részletet, feltesz egy kérdést, ad egy új nézőpontot.
Nem azt mondja, hogy „most komoly önismereti munkát fogunk végezni”, hanem azt, hogy:

„Nézzük meg, mi történik, ha egy kicsit másképp nézel erre.”

A Tündér azt taníthatja meg, hogy hogyan menjünk úgy mélyre, hogy közben ne veszítsük el az életkedvünket.
Más minőségek, mint például a Papnő, Hekaté és a Sámán pedig később megmutathatják, hogy az a világ, amelybe kíváncsiságból léptünk be, sokkal nagyobb és gazdagabb annál, mint amilyennek először gondoltuk.

A tudás akkor ér célba, ha befogadhatóvá válik

Mindenki egy kicsit másképp fogadja be a tudást.

Van, aki egy elméleti magyarázatból megért valamit.
Másnak konkrét gyakorlati példára van szüksége.
Valaki képeken és szimbólumokon keresztül érti meg.
És van aki rendszerekben és logikai összefüggésekben gondolkodik.

A tanulás üteme is különböző.

Ami az egyik ember számára könnyen befogadható, a másiknak még teljesen új terület lehet. Hiszen mindenki más életúttal, tapasztalattal és gondolkodásmóddal rendelkezik.

Egy igazán jó tanító ezért nemcsak a tanítást ismeri, hanem figyeli azt is, hogy ki az, akit tanít.

Érzékeli, hogy ő mit tud most befogadni.
Nem az a célja, hogy minél több tudást rázúdítson az illetőre, hanem az, hogy a felismerések valóban megérkezzenek hozzá.

Az összetettebb tudást is lehet egyszerűen átadni.

Egy jó tanító pedig nem egyszerűen átadja a tudást, hanem lefordítja arra a nyelvre, amelyen a másik ember képes azt befogadni.
Talán éppen ez az egyik legnagyobb kihívás tanítóként: úgy beszélni összetett dolgokról, hogy azok ne veszítsék el a mélységüket, mégis befogadhatóak maradjanak.

A tanításban pedig fontos, hogy ne egyszerűen átadjon egy információt, hanem felébresszen valamit, ami már ott van az emberben.

Az archetípusok szerepe az önismereti úton

Az archetípusok nemcsak leírják a működéseinket, hanem irányt is mutathatnak.

Nemcsak az a kérdés, hogy melyik archetípus van jelen bennem?
Hanem az is, hogy:
Melyik minőséget szeretném tudatosabban megélni?
Melyiket szeretném fejleszteni?
És mivé szeretnék válni?

Ha az archetípusokra egyszerűen csak személyiségjelzőként tekintünk, akkor újabb címkéket gyártunk magunknak. Pedig az archetípusok ennél sokkal többet jelentenek.
Olyan belső energiák, működésmódok és minőségek, amelyek különböző helyzetekben aktiválódhatnak bennünk.

Például lehet, hogy valakiben erősen működik a Papnő minősége, de ettől még szüksége lehet a Királynőre ahhoz, hogy erősebben képviselje a határait.
Vagy lehet, hogy valaki nagyon kompetens és erős benne a Királynő minőség, és közben szüksége lehet a Tündér könnyedségére, játékosságára és kíváncsiságára.

Az archetípus tehát egyfajta tükör, belső térkép és fejlődési irány egyszerre.

Segíthet felismerni, hogy mi az, ami alapvetően működik bennünk, mi az, ami háttérbe került, mi az, ami túlműködik és melyik minőségre lenne szükségünk ahhoz, hogy kiegyensúlyozottabban éljünk.

Az archetípusos önismeret ezért nemcsak arra keresi a választ, hogy:

„Ki vagyok?”

Hanem arra is, hogy:

„Ki lehetek még?”

Az archetípusoknak fontos szerepük van az emberi kapcsolatokban is, hiszen folyamatosan interakcióba lépünk más emberekkel és ezek a kapcsolódások különböző részeinket hívják elő.

Egy biztonságosnak érződő ember előhozhatja belőlünk azt a részt, amelynek nem kell állandóan védenie magát, hanem kibontakozhat és egyszerűen jelen lehet.
Egy inspiráló ember pedig olyan képességeket is megmozdíthat bennünk, amelyekről addig nem is tudtuk, hogy léteznek.

Nemcsak emberekkel lépünk kapcsolatba, hanem az általuk hordozott energiákkal és minőségekkel is.

Az emberek találkozásakor létrejön egy közös kapcsolati tér.
Ebben a térben bizonyos archetípusok felerősödhetnek, mások háttérbe húzódhatnak és olyan működések is megjelenhetnek, amelyek teljesen új dolgokat mutatnak meg önmagunkról.

Lehetséges, hogy valaki nagyon jól megtanult Harcosként működni, de nem szeretne minden kapcsolatban csatát vívni.
Lehetséges, hogy valaki megtanulta, hogy neki kell vinnie minden felelősséget, ezért erősen működik benne a Király vagy Királynő minőség, de most már olyan kapcsolatokra vágyik, ahol nem ő viszi egyedül az összes felelősséget.

Az archetípusok tehát megmutatják hogyan működünk, milyen tudattalan energiák mozgatnak a háttérben, és azt is, hogy hogyan kapcsolódunk másokhoz.

Az archetípusokkal való munka pedig nemcsak abban segít, hogy önmagunkat jobban megértsük, hanem abban is, hogy harmonikusabb kapcsolatokat alakítsunk ki másokkal.