A kontroll illúziója – miért akarunk mindent kontrollálni?

A kontroll az egyik legmélyebben beépült mintázata az emberi létezésnek. Jelen van a kapcsolatainkban, a munkánkban, a kommunikációnkban és a spiritualitásban is.

Sokszor észre sem vesszük, hogy milyen szinten ragaszkodunk a kontrollhoz és próbáljuk kézben tartani az életet és közben elvesztítjük a kapcsolódást az élet természetes áramlásával.

A kontroll az elme biztonsági mechanizmusa, azt az illúziót kelti, hogy ha mindent irányítunk, akkor biztonságban vagyunk. De a kontroll mögött mindig félelem van, ezért a kontroll nem ad valódi erőt.

Ha mindent kontrollálni akarunk, akkor sérült a bizalmunk az életben, önmagunkban, az emberekben és az isteni rendben. És hiányzik az ősbizalom érzése – az a biztos tudat, hogy az élet megtart és biztonságban tart.

Miért akarunk mindent kontrollálni?

A kontroll egy mélyen belénk kódolt viselkedésminta, ami már gyerekkorban kialakul. Gyermekként még szabadon teremtünk, alkotunk, kibontakozunk, kifejezzük önmagunkat, hiszen ez a természetes áramlása az életnek.

Viszont a társadalmi és szülői elvárások megtanítanak arra, hogy kontrollálnunk kell a viselkedésünket, a kommunikációnkat, az önifejezésünket – és alapvetően az egész létezésünket. Az alkalmazkodás és beilleszkedés szempontjából ez egy bizonyos pontig éthető, hiszen az életben vannak szabályok és egy rend, amit követnünk kell.

Csakhogy van egy határ.

Van az a pont, ahol a kontroll már nem a rendet szolgálja, hanem a megfelelést. Amikor a kontroll célja az, hogy egy bizonyos minta alapján működjünk és ne is próbáljunk eltérni a megszokott normáktól.

Ez a beszabályozás pedig azt okozza, hogy az önkifejezésünk sérül és megtanuljuk, hogy nem élhetünk szabadon, hanem mindent szabályoznunk kell. A kontroll pedig egy megküzdési stratégiává válhat az életünkben.

• A kérdés, hogy vajon meddig egészséges a kontroll?
• Mikortól válik a biztonság keresése egy félelem által vezérelt működéssé?
• És valójában kit vagy mit szolgál az, ha mindent kontrollálni akarunk?

Az erő nem egyenlő a kontrollal

Ha mindent kontrollálunk, akkor azt érezhetjük, mintha erősek lennénk és kézben tartanánk a dolgokat, de valójában olyan, mintha a levegőt akarnánk megfogni.

Emberként gyakran a kontroll érzése az egyetlen dolog, ami azt érezteti velünk, hogy valamilyen hatásunk van az életre és az eseményekre. De ez egy hamis érzés, hiszen éppen emiatt veszítjük el azt a képességet, hogy alkalmazkodni tudunk az élet áramlásához.

A kontroll valójában kiveszi a kezünkből az erőt, hiszen ellenállunk az életnek, nem engedjük meg, hogy a dolgok a természetes rendjükben történjenek, hanem görcsösen irányítani akarjuk.

Ennek a gyökéroka az ősbizalom hiánya, vagyis nem bízunk az életben. Különösen akkor, ha történtek olyan események az életünkben, amikor csalódtunk az életben és az emberekben. Amikor azt tapasztaltuk, hogy elhagynak, cserben hagynak és ebből azt tanultuk meg, hogy az élet nem tart meg és nem támogat. Ezért kézben kell tartanunk mindent, csakhogy ne történjen meg újra az, ami egyszer már megtörtént.

Miért illúzió a kontroll?

A kontroll azt hiteti el velünk, hogy ha mindent kézben tartunk, akkor biztonságban leszünk. De mivel a félelem áll mögötte, ezért egy ál-biztonságot ad, valójában soha nem érezzük magunkat biztonságban, ha mindent irányítani akarunk, hiszen lekapcsolódtunk arról a rezgésről, ami az egész életet irányítja.

A valódi biztonságot az jelenti, ha együtt mozgunk az Univerzum áramlásával és nem ellene megyünk.

Az élet körforgását nem az ember irányítja, hanem egy magasabb rend, amit nevezhetünk isteni rendnek.

Az életünk teremtői vagyunk, de nem irányítunk mindent.

Az élet egy társ-teremtés.
Az isteni rend és az isteni időzítés egy nálunk magasabb szinten szerveződik.
Amikor ezt elfelejtjük, akkor az elme átveszi a vezetést és minden áron be akarja biztosítani magát, azáltal, hogy minden kontrollálni akar.

A kontroll olyan érzés, mintha azt hinnénk, hogy istenek vagyunk.
A valóság az, hogy Isten bennünk van, de nem mi vagyunk Isten.
A teremtő erő rajtunk keresztül áramlik, de nem a mi tulajdonunk.

A kontrollvágy a spiritualitásban

Sokan úgy gondolják, hogy a kontroll a tudattalan ember működése, de valójában a tudatosabb, spirituális ember is éppúgy belecsúszhat ebbe a mintába, csak sokkal finomabb formában.

A spirituális úton járó ember gondolhatja azt, hogy ő már nagyobb rálátással rendelkezik, különösen akkor, ha még magasabb érzékeléssel és képességekkel is rendelkezik.

A tudás és a látási képesség adhat egy olyan érzést, hogy már több dolgot tudunk irányítani és akár be is avatkozhatunk bizonyos dolgokba, hiszen megvan hozzá a tudásunk. Ez viszont egyenes út lehet a bukáshoz, amit sok spirituális képességgel rendelkező ember megtapasztalt már.

Hiszen mindegy, hogy milyen képességekkel rendelkezik valaki, senki nem áll az isteni rend fölött. Senki nem avatkozhat be az isteni rendbe – következmények nélkül.

A hatalom és a tudás is könnyen beleviheti az embert a kontrollálási vágyba,
és elfeledtetheti vele, hogy ő sem áll a nagy egész fölött.

A képességek vagy a tudás nem jogosít fel senkit arra, hogy irányítsa a rendet. Ez is csak a kontroll új arca – spirituális köntösben.

Elengedni a kontrollt – és megengedni az életet

A kontroll mögött mindig ott van a félelem, de a félelem mögött ott van a vágy, hogy biztonságban érezzük magunkat.

Amikor megértjük, hogy nem tudunk és nem is kell mindent irányítanunk, akkor tudjuk elengedni a kontrollt és engedni, hogy az élet áramlásával együtt mozogjunk.
Ekkor kezdődik a megengedés.

A megengedéshez szükséges, hogy bízzunk az életben, és ha a bizalmunk sérült, akkor ezt belül helyreállítsuk. Hiszen bizalom nélkül nem tudunk elköteleződni sem az élet iránt.

A megengedés nem passzivitás, hanem bizalom. Amikor tudjuk, hogy az élet nem ellenünk, hanem értünk történik. Amikor ráhagyatkozunk arra a láthatatlan rendre, ami mindig is jelen volt és irányította az életet, csak mi folyamatosan próbáltuk felülírni.

Ez az a pont, ahol a félelem átfordul bizalomba. És visszatérünk az élet természetes áramlásához.