A Remete és a kapcsolódás – Az elvonulástól az összetartozásig
Korábban írtam a Remete minőségről és archetípusról, amelyben elsősorban a befelé fordulásról és a spirituális, tanítói minőségről volt szó.
A Remete számára a saját belső világa, a személyes tere és az önállóság különösen fontos. Nehezen nyithat mások felé és igényli az időnkénti elvonulást.
De ez nem jelenti azt, hogy ne vágyna szeretetteljes és biztonságos kapcsolódásra.
Sőt, előfordulhat, hogy éppen egy kapcsolatban fedezi fel, hogy nem kell többé egyedül lennie ahhoz, hogy önmaga lehessen.
Eljöhet egy pont, amikor már nem vágyik arra, hogy külön vonuljon el, mert megtalálta azt az embert, aki mellett igazán önmaga tud lenni.
Hiszen két ember szabadon, önazonosan és egymást támogatva is járhat közös úton.
Ehhez azonban bizalomra, hűségre, lojalitásra, kölcsönös tiszteletre és arra is szükség van, hogy mindketten hajlandóak legyenek belépni egymás világába.
A Remete barlangja
A Remete barlangja szimbolikusan a saját belső világát jelképezi.
Ez az a hely, ahol önmaga lehet, ahol elmélyülhet a tevékenységeiben, ahol biztonságban érezheti magát.
Csakhogy a barlangnak kétféle szerepe is lehet.
Egyrészt lehet az elvonulás, az alkotás és a feltöltődés tere.
Másrészt válhat olyan menedékké is, amelyből az ember már nem akar kilépni vagy nem akar beengedni oda senkit.
Lehet, hogy azért védi különösen erősen a saját terét, mert korábban csalódott másokban. Lehet, hogy megtapasztalta az árulást, a bizalom elvesztését vagy azt, hogy a kapcsolódás feltétele önmaga feladása volt.
Viszont ha kapcsolódásra vágyik, akkor egyszer ki kell jönnie a barlangjából.
Meg kell tanulnia megnyílni.
Meg kell tanulnia kommunikálni.
Meg kell tanulnia a másik emberre is figyelni.
És nem elegendő, ha csak az egyik fél akar kapcsolódni.
Képzeljünk el két embert, akik közül az egyik szeretne kapcsolódni.
Nyitott, szeretetteljes és hajlandó megismerni a másik világát.
A másik viszont továbbra is a saját barlangjában marad.
Lehet, hogy közben vágyik a szeretetre.
Lehet, hogy örül a másik közeledésének.
De ő maga nem lép ki a saját világából és a kapcsolat nem tud valóban kölcsönössé válni.
És egy kapcsolat közös terének a felépítéséhez mindkét ember részvétele szükséges.
Nem elegendő vágyni arra, hogy valaki belépjen a világunkba.
Nekünk is hajlandónak kell lennünk belépni az övébe.
A Remete kapcsolati fejlődése
A Remete alapvetően magának való, befelé forduló ember lehet, aki különösen nagyra értékeli az önállóságát, a személyes terét és a szabadságát. Nem feltétlenül nyílik meg könnyen mások előtt, és előfordulhat, hogy nagyon gondosan megválogatja, hogy kit enged közel magához.
A saját belső világa egyfajta biztonságos menedéket jelenthet. Olyan teret, ahol nem kell mások elvárásaihoz alkalmazkodnia, ahol szabadon alkothat és önmaga lehet.
Csakhogy ami egykor a biztonságát szolgálta, az idővel egy kapcsolódás akadályává is válhat.
Hiszen ha az ember mindenkit távol tart magától, akkor nemcsak a csalódásoktól védi magát, hanem a szeretetteljes kapcsolódás lehetőségétől is elzárkózhat.
És itt érkezünk el a Remete egyik fontos kapcsolati fejlődési feladatához: megtanulni újra bízni.
Amikor a Remete kilép a barlangjából
A Remete számára egy ponton felmerülhet a kérdés: vajon valóban szüksége van még arra a távolságra, amelyet másoktól megtart?
Lehet, hogy korábban jó oka volt arra, hogy védje a személyes terét.
Lehet, hogy megtapasztalta, milyen az, amikor valaki visszaél a bizalmával, megsérti a határait, vagy megpróbálja kontrollálni őt.
De nem minden ember akarja elvenni az autonómiáját, és nem minden kapcsolódás jelent veszélyt.
Előfordulhat, hogy találkozik valakivel, aki tiszteletben tartja a határait, nem akarja megváltoztatni, és nem kéri tőle, hogy feladja önmagát.
Ilyenkor egy új tapasztalattal szembesülhet: a kapcsolódás nem feltétlenül korlátozza a szabadságát, hanem akár támogatni is tudja benne.
Ehhez azonban neki is mozdulnia kell.
Mert hiába áll valaki szeretettel és nyitottsággal a barlangja bejáratánál, ha ő maga soha nem hajlandó kilépni onnan.
Nem elegendő, ha a másik ember folyamatosan közeledik, érdeklődik, és szeretné megismerni az ő világát.
Neki is hajlandónak kell lennie belépni a másik világába.
A kapcsolódás nem egyirányú felfedezés, hanem kölcsönös megnyílás.
A bizalom felépítése
A bizalomhoz hozzátartozik a személyes határok tiszteletben tartása, a következetesség, az őszinteség és a kölcsönös felelősségvállalás.
Ha a másik ember szavai és tettei összhangban vannak.
Ha számíthatunk rá, hogy tiszteletben tartja a döntéseinket és nem él vissza a sebezhetőségünkkel.
A bizalomhoz tartozik az is, hogy hogyan viselkedünk egymás távollétében.
Vagyis: egyik fél sem tesz tudatosan olyasmit a másik háta mögött, amivel aláásná a bizalmat vagy megsértené a kapcsolatot.
És ez teheti lehetővé, hogy két autonóm ember összetartozzon anélkül, hogy állandóan egymás mellett kellene lenniük.
Amikor a közelség is biztonságot jelent
A Remete kapcsolati fejlődésének egyik legérdekesebb fordulata lehet, amikor már nem az egyedüllétben találja meg a biztonságát, hanem megtapasztalja, hogy egy másik ember jelenlétében is megőrizheti a belső békéjét.
Sőt, a szeretett személy közelsége akár még hozzá is adhat ehhez a békéhez.
Lehet valaki mellette, akivel megoszthatja a gondolatait, az örömeit, a nehézségeit és alapvetően az életét.
És mindezt úgy, hogy közben továbbra is önálló, autonóm ember marad.
A különállás és a kapcsolódás megtartása
Tegyük fel, hogy két Remete alkot egy kapcsolatot és mindkettőjük számára különösen fontos a fizikai közelség, mert az elsődleges szeretetnyelvük is a fizikai érintés.
Ez egy érdekes kapcsolati dinamika, hiszen két olyan emberről beszélünk, akik alapvetően szeretik az önállóságot, a saját terüket és az elvonulást, mégis erőteljesen igényelhetik egymás fizikai közelségét.
És lehet, hogy korábban mindketten kifejezetten szerettek egyedül lenni, most viszont már nem feltétlenül szeretnének egymástól külön elvonulni.
Hiszen együtt is képesek lehetnek elmélyülni, pihenni, alkotni vagy egyszerűen csak csendben létezni.
De mi történik akkor, amikor mégis külön kell lenniük?
Előfordulhat, hogy a feladataik, a hivatásuk vagy az életkörülményeik miatt időnként külön utakon kell járniuk.
Az összetartozás viszont nem szűnik meg attól, hogy két ember éppen külön van.
Ez azonban nem magától értetődő, hanem olyan bizalom, amelyet mindketten a saját viselkedésükkel építenek fel.
Ehhez hozzátartozik a hűség, a lojalitás, az őszinteség, a következetesség és az egymás iránti tisztelet.
Az összetartozás nem azt jelenti, hogy két embernek mindig egymás mellett kell lennie, hanem azt, hogy akkor is egymáshoz tartoznak, amikor éppen külön vannak.
Amikor pedig eljutnak arra a felismerésre, hogy többé nem akarnak elszakadni egymástól, és mindig ott szeretnének lenni, ahol a másik van, akkor ezért tenniük kell.
Ehhez döntésekre, elköteleződésre és közös felelősségvállalásra is szükség van.
Mert ha két ember együtt szeretne továbbhaladni az úton, akkor kölcsönösen egymást kell választaniuk, és tenni azért, hogy a közös út valósággá váljon.