Angyalok és démonok – a sötétség és a fény harca

Sokan úgy gondolják, hogy az angyalok és a démonok valami tőlünk független dolgok és a sötétség és a fény harca valahol kívül zajlik. De a valóság az, hogy ez a harc bennünk van.

Ez a harc valójában a tudatosság és a tudattalanság között zajlik. Nap mint nap megnyilvánul a gondolatainkban, a döntéseinkben. Nem mindig látványos csatákban, hanem az apró döntésekben: hogyan reagálunk egy helyzetre, hogyan nézünk önmagunkra és másokra, mi alapján hozzuk a döntéseinket, és mit választunk – a szeretetet vagy félelmet.

Van az a mondás, hogy ha véget akarsz vetni a háborúnak, akkor vess véget önmagadban. Ez nagyon igaz, hiszen ha belül egységben vagyunk, akkor kívül is egység van. De ha belül harcok dúlnak, ha önmagunkon belül is széthúzás, elszakadás van, az kívül is meg fog jelenni.

Az angyalok és démonok szerepe

Az angyalok rezgése áll a legközelebb a Forrás energiájához. A szerepük az idők során változott, ahogyan egyre magasabb kollektív rezgésszintet érünk el.

A hírnök és fényhozó szerepük továbbra is jelen van – arra emlékeztetnek, hogy fedezzük fel a belső fényünket. Viszont nem tekinthetünk úgy rájuk, mint valami külső erő, mert nem az a szerepük, hogy rájuk támaszkodjunk. Az a feladatunk, hogy a saját belső erőnket használjuk. Soha nem volt még olyan fontos, mint most, hogy tudatosítsuk a saját teremtő erőnket.

A démonok az elszeparálódást, a hiányt és a fájdalmat képviselik, ami a bennük lévő fájdalomra utal. Ezek azok az érzéseink, amelyek az önmagunktól való elszakadás következményei, amikor megszakadt a kapcsolódásunk az esszenciánkhoz, a saját belső fényünkhöz. Lekapcsolódtunk a valódi önmagunkról és belecsúsztunk a hiány és elszeparálódás állapotába. Ez egy nagyon fájdalmas valóság, amiből akkor tudunk kilépni, ha felfedezzük, hogy kik vagyunk valójában. Ha meglátjuk, hogy a belső fényünk mindig rendelkezésre áll – ami fénnyé alakítja a sötétséget.

Mindannyiunkban ott működnek az angyali és démoni energiák is. Megvan bennünk a fény és a sötétség. És az a feladatunk, hogy fénnyé alakítsuk a sötétséget. Vagyis tudatossá tegyük a tudattalant.

Hogyan vessünk véget a belső harcnak?

Képzeld el hogy egy útelágazáshoz érsz és két út közül választhatsz. Az egyik út ismerős és sokkal egyszerűbbnek tűnik. Ez az út a harag, a neheztelés, a gyűlölet, a félelem, a különbözőség, a hasonlítgatás, és a hiány érzése.

A másik út látszólag nehezebb, tele van akadályokkal, folyamatosan sziklákat görgetnek eléd, folyamatosan megpróbálnak eltéríteni az útról. Vannak veszélyes szakaszai, amikor erősen kell tartanod magad, hogy ne zuhanj bele egy szakadékba. Ez az út kitartást és elköteleződést követel tőled és itt fontos döntéseket kell meghoznod. El kell döntened, hogy a megbocsátást, az elfogadást, a megértést és a szeretetet választod – önmagad iránt is.

Itt meg kell hoznod a döntést, hogy önmagadat választod, hogy kitartasz önmagad mellett. Ezen az úton el kell indulnod befelé és felfedezni, hogy ki vagy valójában. Meg kell látnod és elfogadnod azokat a részeidet, amelyeket önmagadban elutasítottál, elnyomtál és letagadtál. Ez vezet el a belső egység állapotához, amikor megszűnnek az ellentétek.

A megbocsátás az elfogadás és a szeretet nem könnyű – főleg önmagunk iránt.

De valójában ez az egyetlen út.

Nincs két út, csak egyetlen út van. Az, amelyik önmagadhoz vezet.

A sötétség és a fény harcában nem az a kérdés, hogy ki az erősebb, hanem az, hogy melyiknek adunk teret, melyiknek engedjük, hogy irányítson.

Hiszen egyértelmű, hogy kinél van az erő. A fény az igazi erő, a sötétség csak a fény hiánya. A bennünk lévő isteni fény pedig nem győzni akar – hanem emlékeztetni arra, hogy mi a valóság.