A félelem okai és a kiút a félelemből

A félelemről sokat beszélünk, de nem mindig értjük igazán, hogy miért félünk.
A spirituális és önfejlesztő körökben gyakran szembejönnek olyan tanácsok, mint a „gondolkodj pozitívan”, „emeld a rezgésed”, „ne azonosulj a félelemmel” vagy egyszerűen „engedd el”.
Ezek önmagukban nem rossz kijelentések, de sokszor inkább eltávolítanak a megoldástól, mint közelebb vinnének hozzá.
A félelem ugyanis nem azért létezik, mert „rosszul gondolkodunk”, hanem mert valami sérült bennünk.

A félelem-alapú mentalitás eredete

A félelem alapú gondolkodás egy tanult minta.
Hiszen nem úgy születünk, hogy félünk az élettől, egyszerűen ezt tanuljuk meg.

A félelem a tapasztalásaink következménye.
Nem azzal kezdődik, hogy „félek”, hanem azzal, hogy nem bízom.
Sem másokban, sem önmagamban, sem az életben.

Az ősbizalom sérülése

Az ősbizalom érzése az a belső bizonyosság, hogy az élet megtart minket és hogy bízhatunk az életben és önmagunkban.

Viszont ha azt éltük meg, hogy:

• nem volt, aki érzelmileg megtartson,
• cserbenhagytak,
• fájdalmat okoztak,
• nem volt biztonságos kapcsolódni,

akkor nemcsak az emberekben csalódtunk, hanem magában az életben.

Ilyenkor kialakulhatnak olyan meggyőződések, mint:
„Ha nem figyelek mindenre, akkor biztosan baj történik.”
„Ha nem tartom mindenhol a kontrollt, akkor összeomlik minden.”

Ezek a meggyőződések mind az ősbizalom hiányára alapulnak.

Illúzió vagy valóság?

A spirituális körökben gyakran hallani a mondást, miszerint „a félelem illúzió”.

Ez a kijelentés igaz, de nem mindegy, hogyan értelmezzük.
Az illúzió ugyanis nem azt jelenti, hogy valami nem valós.
Az illúzió is a valóság része.

Az a kijelentés, hogy a félelem illúzió, onnan származik, hogy félelmet akkor érzünk, amikor eltávolodunk a valódi létezésünktől. Attól az állapottól, amely a szeretet rezgése.

De ez nem jelenti azt, hogy a félelmet le kellene tagadni és ignorálni, mondván, az csak egy illúzió.

Aki félelem alapon éli az életét, annak nem segít, ha megmagyarázzuk, hogy a félelem miért nem igaz – meg kell érteni, honnan ered a félelem.

Csak akkor tudjuk meghaladni a félelmet, ha tudatosan figyelünk rá és jelen vagyunk az érzéssel.

Hiány és félelem

Minél erősebb belső hiányérzetek vannak, annál erősebb a félelem.
Mert a félelem maga a hiány.

A hiánya a biztonságnak, a szeretetnek, a megtartottságnak, a kapcsolódásnak és a belső teljességnek.

A belső hiányérzetek betöltése és a bizalom helyreállítása vezethet el a félelem feloldásához.

A túlélő üzemmód csapdája

Ha félelem alapon élünk, akkor túlélő üzemmódban vagyunk.
A túlélő üzemmód pedig beszűkíti a tudatot.

Ilyenkor:

• nem működik tisztán az ítélőképesség,
• nem működik tisztán az intuíció,
• a belátási képességünk korlátozott,
• a döntéseink védekezésből vagy elkerülésből születnek.

Túlélő üzemmódban nem azért hozunk rossz döntéseket, mert nem vagyunk elég tudatosak, hanem mert a rendszerünk veszélyben érzi magát és nem tud szélesebb perspektívából rálátni egy helyzetre.

A félelem feloldása: megértés és nem küzdés

A félelem egy olyan rész bennünk, amely nem kapta meg azt a biztonságot, amire szüksége lett volna. Egy részünk, aki fél, mert egyszer már sokat sérült.

A félelmet elképzelhetjük úgy, mint egy síró gyermek, aki arra vágyik, hogy magunkhoz öleljük és jelen legyünk vele.
Ő nem elemzést és racionalizálást kér, hanem megtartást.
Nem azt szeretné hallani, hogy nincs mitől félni, hanem azt, hogy itt vagyok veled, és nem vagy egyedül.

Amikor a félelem megjelenik, gyakran ösztönösen el akarjuk hallgattatni:

• „Ez irracionális.”
• „Nem kéne így éreznem.”
• „Túlreagálom.”

Ezzel talán pontosan azt tesszük vele, amit valamikor már átéltünk az életünkben: az érzelmi elhagyást.

A félelmet ne eltüntetni akarjuk, hanem gondoskodjunk róla.

Úgy, ahogyan egy ijedt gyermekről gondoskodnánk: jelen vagyunk vele, nem sürgetjük és nem akarjuk erővel megváltoztatni.

Ez az a pont, ahol az ősbizalom újra elkezdhet helyreállni.
Ha tudatosan kapcsolódunk a belső gyermekünkhöz, akkor megtanulja, hogy most már biztonságban van.

Amikor egy gyermeket nem elhallgattatnak, hanem meghallgatják és jelen vannak vele, akkor megnyugszik. Mert most már van, aki megtartja őt.

Ez az ősbizalom újraírása.

Mit tennél, ha nem félnél?

A félelem egy zárt mentális struktúra, ebből csak akkor lehet kijönni, ha tudatosan kilépünk belőle.
Például célirányos kérdésekkel, hiszen a kérdés megnyit, a kijelentés lezár.

Kérdések, amelyek ki tudnak hozni a félelemből:

• Milyen lenne félelem nélkül?
• Mit tennél másképp, ha nem a félelem irányítana?
• Mi lenne, ha egyszer – talán először – nem a félelem döntene?
• Van-e olyan döntés, amit régóta halogatsz a félelem miatt? Milyen érzés lenne bátran cselekedni?

A bátorság nem a félelem hiányát jelenti. A bátorság azt jelenti, hogy a félelemmel együtt megyek tovább.

A félelmeink sokszor nem a jelenből fakadnak, hanem múltbéli fájdalmakat vetítünk rá arra, ami még meg sem történt. Így gyakran elveszítjük a realitásérzékünket – és az esélyt a jó kimenetelre.

A félelem bénító erejű lehet, de valójában csak akkora hatalma van fölöttünk, amekkorát adunk neki.

A döntés végül mindig a miénk: félelem – vagy szeretet.