Amikor a nő visszahívja az erejét – a szabadság útja

Nőként sokan megtanulták, hogy folyamatosan másoknak kell adniuk az energiájukat.
Az önfeladás vált a túlélési stratégiává, ezt a mintát pedig generációk adták át egymásnak.

Eljön azonban az a pont, amikor egy nő belefárad abba, hogy mindig csak ad, miközben valójában alig kap vissza valamit. Vagy amit visszakap, az csak töredéke annak, amit ő maga nap mint nap kifelé áramoltat.

Amikor a nő ráébred arra, hogy az erejét saját magára is fordíthatja, akkor történik meg az igazi tudati változás.
És ez nemcsak a nőben okoz változásokat, hanem a környezetében is.
Hiszen hirtelen világossá válik, hogy mi az, amit egészen addig fenntartott önerőből és mennyi energiája elszivárgott arra, hogy mindent és mindenkit egyben tartson.

Sára története: az önfeláldozás mintája és az út a szabadság felé

Sára szabadúszóként dolgozott és a vállalkozását építette.
A legnagyobb megbízását egy cég adta, akinek már régóta dolgozott.
Rugalmas volt az időbeosztása, a főnöke megbízott benne és látszólag szabadon végezhette a dolgát.
Csakhogy egyre gyakrabban érezte, hogy a „szabadság” ára az, hogy mindig rendelkezésre kell állnia.
Folyamatosan beleszóltak a munkaidejébe és folyamatosan felülírták a heti beosztását. A kiszámíthatatlanság pedig azzal járt, hogy a többi megbízására egyre kevesebb időt tudott fordítani és egyre több energiája folyt el olyan munkára, ami mind többet követelt, mégis egyre kevesebbet adott vissza.
Minden energiáját mások igényeinek teljesítésére kellett fordítania – amit mindenki magától értetődőnek vett.

A generációs minta ereje

Egy ponton rájött arra, hogy nem munkatársként és nem is partnerként, hanem inkább szolgálóként kezelik.
A csendes, engedelmes nő, aki mindent elbír és mindent kibír.
Ez a szerep ismerős volt számára, hiszen generációs mintaként élt benne az önfeláldozás és a cselédszerep.
A cseléd, aki odaadja az erejét a túlélésért.
Sára pedig tudattalanul újraélte ugyanezt a mintát – csak épp modern üzleti környezetben.

A legfontosabb megbízója egy férfi volt, aki egyre erősebben próbálta kisajátítani őt, folyamatosan birtokolta a figyelmét és az idejét, még akkor is, amikor hivatalosan nem is volt munkaidőben.
Majd megjelent egy másik férfi is az életében, aki szintén ki akarta sajátítani az idejét és az energiáját, de nemcsak szakmailag, hanem személyes téren is.
Ez a férfi ugyanis nagyon vonzódott Sárához, de nem volt kész a valódi egyenrangú kapcsolódásra.
Sárát lényegében csak fel akarta használni a saját céljaira és trófeaként akarta tartani őt, közben pedig minden figyelmét és energiáját elszívta volna, ahogyan azt már a kezdetektől fogva is tette.
Igényt tartott Sára folyamatos figyelmére, de nem volt hajlandó elköteleződni iránta.
Folyamatosan húzd-meg ereszd meg játékokat játszott vele, egyszer távolodott, egyszer közeledett, egyszer elérhető volt, aztán pedig hideg és távolságtartó.
Ez a folyamatos játék kimerítette Sárát, ezért úgy döntött, hogy elhatárolódik a férfitól.

A játszma tudatosítása

Sára tudatossá tette, hogy lényegében mind a kettő férfi ugyanazt a játékot űzi vele, csak más formában.
Mindkettő a figyelmét és az energiáját akarta, de egyik sem tudott vele egyenrangúan kapcsolódni.
Mindketten az alárendelt és behódoló szerepben akarták tartani őt és el akarták érni nála, hogy mondjon le az erejéről a férfi javára.
Ez egy igazságtalan – de nagyon is ismerős – dinamika volt: az önfeláldozás mintája.

A nőkben generációkon átívelően nagyon erősen működik az önfeláldozás mintája.
Sok férfiban pedig – gyakran tudattalanul – ott él a meggyőződés, hogy egy nő csak akkor szereti őket, ha az feláldozza önmagát értük. Így ebben a dinamikában a férfi csak akkor érzi magát szeretve, ha a mellette lévő nő folyamatosan háttérbe szorítja a saját szükségleteit, vágyait és érdekeit.

Ez a minta pedig tudattalanul folyamatosan lejátszódik nemcsak a párkapcsolatban, hanem munkahelyi környezetben is, ahogyan Sára esetében is történt.

Sára megértette, hogy ez már nem szerelem és nem is a munkahelye iránti lojalitás kérdése, hanem egy tudattalan játszma.
És amíg részt vesz benne, addig fenn fogja tartani.

Ez volt az a pillanat, amikor elkezdte tudatosan visszahívni az energiáját.
Először csak lelkileg távolodott el, majd fizikailag is: visszavette a figyelmét önmagára és már nem érdekelte többé, hogy kinek milyen kívánságai vannak a munkaidőn kívül.
Meghúzott egy határt, amit senki nem léphetett át.
Arra figyelt, hogy mi az, ami számára helyes és tartható.
A beosztását ő maga vezette és már nem engedett a sajnálatot keltő manipulációs módszereknek, amivel el akarták érni nála, hogy újra és újra feláldozza az idejét és az energiáját.

Sára tudatossá tette, hogy az ő energiája és ideje nem egy nyílt büfé és nem áll nyitva mindenki előtt.
Valamint tudatosan dolgozott a generációs minták és hiedelmek megváltoztatásán.
Ennek az eredménye pedig egyértelműen látszódott az életén: a vállalkozása fejlődött és a kreativitása is szárnyalt, hiszen végre oda került az energiája, ahova való: önmagához.

A szabadság és az egyenrangú kapcsolódás energetikája

Amikor egy nő kilép az önfeláldozás mintájából és visszahívja az energiáját, az életében minden újrarendeződik.
Hiszen azt az energiát, amit korábban másokra fordított, most önmagára fordítja, ami nem önzőség, hanem az élet rendje.

Ez a fordulat a kapcsolódásokban is mindent megváltoztat.
Az a férfi, aki korábban erőt akart elvenni, most vagy eltávolodik vagy fokozatosan elkezd hozzáhangolódni ehhez az új, tiszta rezgéshez.
A játszmák megszűnnek, mert a nő már nem tartja a teret hozzá.
Az energia, ami korábban szétszóródott, most önmaga felé irányul, és ez az, ami megtartja a nőt.
A kiegyensúlyozott női energia körkörösen áramló, folyamatos mozgásban lévő energia. Ebbe a körbe pedig csak az léphet be, aki tisztán és egyenrangúan tud kapcsolódni.

Amikor a nő a saját középpontjában marad, a kapcsolódások is új szintre emelkednek, már nem alá- és fölérendeltségről szólnak, hanem kölcsönös tiszteletről és a szabadság tiszteletéről.
Ekkor születik meg az egyenrangú kapcsolódási tér, amiben mindkét fél önmaga maradhat, megtartja a saját erejét és közben kapcsolódhat a másikhoz.

A harmonikus női és férfi energia nem egymásban keresi a megtartó minőséget, hanem felfedezi önmagában. És miután önmagában felfedezte, már nem támaszként használja a másikat és nem is élősködik a másik energiáján.
Mindketten a stabil belső középpontjukból működnek és ebben a tiszta térben jöhet létre a valódi egyenrangú kapcsolódás.
Hiszen a valódi szeretet soha nem várja el, hogy valaki „kevesebb legyen”, azért, hogy a másik „többnek érezhesse magát”.