Akadályok és buktatók az önazonosság útján

Az önazonosság és az önismeret elválaszthatatlanok egymástól, hiszen az önazonosságunk akkor alakul ki, ha igazán ismerjük önmagunkat és bátran felvállaljuk azt, akik valójában vagyunk. Hogyan kezdjünk neki az önazonosság fejlesztésének és milyen buktatók vannak ezen az úton?

Miért nem olyan egyszerű önmagunk lenni, mint ahogyan hangzik?

Az önazonosságról sokszor csak azt halljuk, hogy „egyszerűen csak légy önmagad” vagy „csak csináld azt, amit szeretnél”. Mintha ez olyan egyszerű lenne, hogy csak légy önmagad.

Sokan, akik azt mondják, hogy „egyszerűen légy önmagad” talán inkább azt akarnák mondani, hogy „Légy önmagad…de csak addig, amíg az megfelel az elvársaimnak és nem tér el túlságosan az átlagtól”. Ez a valódi üzenet mögötte, amit sokan érzünk, amikor önazonosak szeretnénk lenni.

Még ha nem is tudatosan, de érezzük, hogy ha önmagunk vagyunk, akkor az ellenérzést válthat ki másokból és elutasíthatják azt, akik vagyunk, ezért visszafogjuk az önkifejezésünket. Ezzel próbáljuk enyhíteni a másokra gyakorolt nyomást- azokra, akik nem szeretnének sem változni sem fejlődni – ezzel pedig saját magunkat akadályozzuk a kiteljesedésben.

Hogyan érjük el azt, hogy ne kelljen feladni önmagunkat, ugyanakkor ne is kapjunk folyamamatosan elutasítást és kritikát?

Fontos eldönteni, hogy mi a fontosabb, az hogy mindenki jóváhagyja azt, akik vagyunk vagy az, hogy önmagunk legyünk?

Ha hallatod a hangod és felvállalod önmagad, akkor biztos, hogy lesz, akinek nem fog tetszeni.

Egy olyan világban élünk, ahol többre értékelik az egyformaságot, mint az egyediséget. Sokan, akik az önazonosság útján járunk azért tesszük a dolgunkat, hogy ezen változassunk. Ez az út viszont tele van kihívásokkal, szembekerülünk a kritizálókkal, a megmondó emberekkel és nemcsak kívül, hanem belül is megjelenik az ellenállás. Hiszen ha önazonosak akarunk lenni, akkor sokszor évtizedek programozásával megyünk szembe.

Akadályok és buktatók az önazonosság útján

Ha mindenki támogatná az egyediségünket és ünnepelné azt, akik vagyunk, akkor semmi problémánk nem lenne az önazonosság útján. Nem lennénk bizonytalanok abban, hogy felvállaljuk önmagunkat és nem lenne olyan érzésünk, hogy lehetünk önmagunk, de csak bizonyos keretek között.

Mások véleménye és kritikái különösen érzékenyen érinthetnek akkor, ha soha nem fogadták el azt, akik valójában vagyunk. Sok esetben nem is a külső kritika a legrosszabb, hanem a belső kritika. Elhisszük mások véleményét és internalizáljuk őket, különösen ha a kezdetektől azt halljuk, hogy nem vagyunk elég jók.

Ha eltérünk az átlagtól vagy egyszerűen csak változtatunk önmagunkon, akkor érhetnek olyan támadások, amivel el akarnak bizonytalanítani és el akarják érni, hogy visszaálljunk a sorba. Például:

„Miért változtatsz megint, miért nem jó minden, ahogy volt?”

„Minek az önismeret, mi értelme ennek egyáltalán?”

„Miért nem tudsz már végre megmaradni egy helyen?”

„Te mindig túl sokat akarsz.”

Az élet sokszor úgy tűnhet, hogy emberek egyik fele folyamatosan dolgozik azon, hogy fejlődjön és a legtöbbet hozza ki önmagából, a másik fele pedig aktívan azon dolgozik, hogy szétrombolja minden erőfeszítésünket.

Sokan a végtelenségig ragaszkodnak a megszokott mintáikhoz, a nézeteikhez, a hitrendszereikhez a meggyőződéseikhez. Olyan szinten, hogy aktívan szabotálnak másokat, akik eltérőek az átlagtól. Mások különbözősége fenyegetést jelent az én-képükre vagy egyszerűen csak az irigység hatására cselekednek.

Amikor fejlődünk és változunk, akkor tükröt tartunk az emberek elé és az számukra kényelmetlen vagy egyenesen félelmetes lehet, hiszen sokan nem akarnak fejlődni, változni pedig főleg nem.

Sokan abban a hitrendszerben vannak, hogy ami eltérő vagy más, mint az átlag, az biztosan rossz és el kell utasítani. Számukra az jelenti a biztonságot és a stabilitást, ha minden egyforma és semmi nem készteti őket arra, hogy önismereti kérdéseket tegyenek fel.

Hogyan haladjunk magabiztosan az önazonosság útján?

Sokan azért bizonytalanodnak el az önazonosság útján, mert túl erős a külső nyomás és nem elég magabiztosak önmagukban.

A magabiztosság önmagunkban akkor tud kialakulni, ha minden olyan meggyőződést és belső akadályt lebontunk, ami akadályozza az önkifejezésünket.

Sok dolgot elhittünk önmagunkról, amelyek nem igazak, csak elhitették velünk. Például, azt gondolhatjuk, hogy senki nem fog elfogadni, ha önmagunk vagyunk, mert már alapvetően úgy indultunk az életben, hogy meg kellett felelnünk mások elvárásainak és soha nem lehettünk önmagunk. Talán elhitették velünk, hogy „rosszak” vagyunk, ezért nem merjük felvállalni önmagunkat.

Sokan kaméleonként viselkednek, alkalmazkodnak a környezetükhöz, azt gondolván, hogy majd egyszer valamikor elfogadják őket. De vajon mennyiben szolgálja a célunkat az, ha kaméleonként kell viselkednünk?

Teljesen mindegy, hogy mennyire akarunk megfelelni másoknak, mindig lesz valaki, akinek nem fog tetszeni, akik vagyunk.

Fontos egy pillanatra kilépni az egyéni nézőpontunkból és ránézni arra, hogy miért is vagyunk itt és mi a célunk.

Az Univerzum (és a lelkünk) célja az állandó fejlődés és a tudatossági szint emelése. Azért vagyunk itt, hogy tanuljunk, fejlődjünk és hogy kibontakozzon az egyedi lélekesszenciánk, ami alapjaiban meghatároz minket – és meghatározza az életcélunkat is.

Ha egyszerűen beállunk a sorba és megfelelünk mindenkinek, akkor vajon miben szolgáljuk az Univerzum célját?

Ha nem vállaljuk fel önmagunkat és az önelfojtást választjuk, akkor előbb-utóbb eljutunk arra a pontra, hogy már túl fájdalmas lesz másnak mutatni önmagunkat, mint akik valójában vagyunk.

Mi lenne akkor, ha az Univerzum azt mondaná, hogy nincs más választásod, minthogy önmagad legyél?

Mi van akkor, ha az egyetlen választás az, hogy felvállaljuk önmagunkat? Mert ha nem ezt tesszük, akkor nem is élünk igazán. Akkor csak a túlélésről szól az élet, de nem kell, hogy csak erről szóljon. Eldönthetjük, hogy felvállaljuk önmagunkat és hallatjuk a hangunkat, még akkor is, ha lesz, akinek ez nem tetszik.

Ott kezdődik az élet, amikor elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy felvállaljuk önmagunkat, a sebezhetőséggel és a hibáinkkal együtt. Nem az a cél, hogy tökéletesek legyünk, az a cél, hogy önmagunk legyünk és megmutassuk a világnak, hogy kik vagyunk valójában.