Hétköznapi csodák
Az életben vannak olyan örömteli események, amelyeket egyszerűen csak be kell engedni és meg kell élni, ezeket nevezem hétköznapi csodáknak.
Az élet ugyanis nemcsak küzdelemből és nehézségekből áll.
Vannak új találkozások, új kezdetek, szeretetteljes pillanatok és olyan történések, amelyek egyszerűen csak boldoggá tesznek.
De vajon mennyire tudjuk befogadni ezeket a hétköznapi csodákat?
Mi történik akkor, ha valaki annyira hozzászokott az állandó küzdelemhez, a túléléshez és a nehézségekhez, hogy szinte ismeretlen számára a boldogság?
Ha annyira természetessé vált számára a küzdés, hogy amikor valami harc nélkül érkezik az életébe, akkor hitetlenkedik vagy egyszerűen távol tartja magától.
Van, hogy az ember annyira hozzászokott a harchoz, hogy már azzal is harcolni kezd, ami boldoggá tehetné.
Nemrégiben valaki feltett egy kérdést, amire itt válaszolnék.
A kérdés így hangzott:
Lehet szép az élet?
A kérdésben benne volt a remény a vágyakozás és a hitetlenség is.
Amikor az ember már felismerte, hogy valami jó érkezett az életébe, valami más, mint amit addig tapasztalt, de még nem tudja elfogadni, hogy ez számára is lehetséges.
Ez a kérdés pedig még további kérdéseket is felvetett, mint például:
- Lehetséges, hogy az élet nemcsak küzdelemből áll?
- Lehetséges, hogy valaki engem szeretne?
- Lehetséges, hogy valaki nem akar kihasználni?
- Lehetséges, hogy nem kell újabb próbatételen keresztülmennem ahhoz, hogy szeressenek?
- És lehetséges, hogy ez a szeretet tényleg nekem szól?
Gyakran történik, hogy nem a boldogság lehetősége hiányzik az ember életéből, hanem olyan belső meggyőződések és hitrendszerek alapján éli az életét, ami alapján úgy érzi, hogy a boldogság neki nem jár vagy azt gondolja, hogy mindenért meg kell küzdenie.
És amikor megjelenik valaki vagy valami, ami megmutatja, hogy lehetne másképp is, akkor az ember döntés elé kerül: továbbra is ragaszkodik-e a negatív meggyőződéseihez vagy hajlandó megkérdőjelezni azokat?
Amikor valami nagyon jó dolog történik az ember életében, szokták mondani, hogy „megfogta az Isten lábát”.
De mi lenne ha inkább Isten kezét fognánk meg?
Mert amikor Isten felénk nyújtja a kezét, rajtunk is múlik, hogy elfogadjuk-e.
Ebben már ott van a szabad akarat és a tudatos döntés: hajlandóak vagyunk-e lépni a boldogság felé?
És visszatérve azokra, akik mindenben a küzdést és az újabb harcot keresik: vannak olyan helyzetek az életben, amikor nem egy újabb csatát kell megnyerni.
Nem harcolni kell, hanem egyszerűen megfogni a felénk nyújtott kezet.
A „Lehet szép az élet?” kérdésre válaszolva pedig: igen, lehet, ha megengeded és lépsz felé.
Ha felismered, hogy neked is jár a boldogság és valaki talán pontosan ezért érkezett az életedbe és mindvégig rád várt.
Mintha az élet azt mondaná:
Most semmit nem kell legyőznöd és nem kell megküzdened érte.
Ez a tiéd, neked érkezett, beengedheted és megélheted a boldogságot, ami vele jár.