Jónás története – Amikor igent mondunk a saját küldetésünkre

Vannak olyan élethelyzetek, amikor az ember érzi és tudja, hogy valamilyen feladatra, küldetésre vagy életútra hivatott.
Felismeri a belső hívást, mégsem mer elindulni felé.
Talán azért, mert fél a változástól vagy attól, hogy az egész addigi élete átalakulna. Esetleg még önmagát sem tartja alkalmasnak arra, amire hívást érez.

Ilyenkor az ember halogathatja a döntést, kifogásokat kereshet, más irányt választhat és közben azt reméli, hogy idővel a belső késztetés is elmúlik.

De mi történik akkor, ha újra és újra visszatér, és az ember egyre inkább érzi, hogy van valami, amivel dolga van?

Erről a belső konfliktusról szól az egyik legismertebb bibliai történet, Jónás próféta története is.

Jónás története – Menekülés az isteni küldetés elől

Jónás története az Ószövetségben, Jónás próféta könyvében található.
A négy fejezetből álló bibliai könyv egy olyan próféta történetét meséli el, akit Isten fontos feladattal bíz meg, ő azonban kezdetben nem akarja vállalni a küldetését.

Isten arra szólítja fel Jónást, hogy menjen Ninivébe és figyelmeztesse annak lakóit a gonoszságaik következményeire.

Jónás azonban nem akar Ninivébe menni.
Hajóra száll, és az ellenkező irányba, Tarsis felé indul, mintha elmenekülhetne Isten akarata elől.

Útközben hatalmas vihar támad, amely nemcsak Jónást, hanem a hajón tartózkodó többi embert is veszélybe sodorja.

Ez azt is megmutatja, hogy a saját felelősségünk elől való meneküléssel olykor másoknak is fájdalmat és szenvedést okozhatunk.

Végül Jónás a tengerbe kerül, ahol egy nagy hal nyeli el.

A hal gyomrában három napot és három éjszakát tölt.
Ezalatt imádkozik Istenhez, majd a hal végül partra veti őt.

És itt következik a történet egyik legfontosabb mozzanata:

Isten másodszor is megszólítja Jónást.

Nem vonja vissza a küldetését, és nem választ helyette másik prófétát. Ismét arra szólítja fel őt, hogy menjen Ninivébe.

Jónás ezúttal elindul, és teljesíti a feladatát.
A város lakói komolyan veszik a figyelmeztetést, megtérnek, Isten pedig megkegyelmez nekik.

Jónás története Babits feldolgozásában

Jónás történetét Babits Mihály 1938-ban megjelent Jónás könyve című elbeszélő költeményében dolgozta fel.

A bibliai történetnek személyes és erkölcsi jelentősége is volt Babits számára.
Jónás alakján keresztül a költő az elhivatásról, a felelősségről, az igazság kimondásának a kötelességéről és a küldetés előli menekülésről is írt.

Babits Jónása békességre és nyugalomra vágyik, nem akar próféta lenni és fél attól a feladattól, amelyet Isten rábízott.
Viszont hiába próbál kitérni az isteni küldetés elől, végül szembesülnie kell azzal, hogy a feladat továbbra is rá vár.

Az egyik legjelentősebb sora, amelyben Jónás Istenhez beszél:

„nincs mód nem menni ahova te küldtél.„

Ebben benne van az a felismerés, hogy az ember nem tudja egyszerűen elkerülni azt, ami az ő útja.
Nem mondja azt, hogy könnyű lesz elindulni, de az ellenállás nem vezet sehová.

Ez a felismerés pedig még nem jelenti azt, hogy teljesen megbékélt a feladatával.
És talán éppen ez teszi olyan emberivé Jónás történetét.
Mert az ember érezheti, hogy valamilyen fontos feladat, életút vagy hivatás vár rá, miközben még mindig küzdhet ellene.

A második hívás jelentősége

Jónás történetének az egyik legérdekesebb része, hogy Isten másodszor is megszólítja.

Ez pedig egy fontos tanítást hordoz.

Az ember felismerhet egy életfeladatot, érezhet hívást valami iránt, mégis megijedhet attól, amit ez a feladat megkövetelne tőle.
Lehet, hogy tudja, merre kellene elindulnia, de fél attól, hogy az út mindent megváltoztatna.

Ezért ellenáll.
Csakhogy az ellenállástól a belső hívás nem feltétlenül szűnik meg.

És gyakran éppen az történik, amit Jónás történetében is láthatunk: az embernek előbb meg kell tapasztalnia a saját menekülésének a következményeit, hogy végül hajlandó legyen elindulni az útján.

Jónás sem azért indult el másodjára, mert már mindent megértett.
Nem vált egyik pillanatról a másikra engedelmes és minden kétségtől mentes prófétává.
Még mindig volt benne ellenállás.
Később még vitatkozott is Istennel.

De legalább elindult.

És ez a történet egyik legfontosabb fordulópontja.

Mert van, amikor az ember még nem tudja teljes szívéből kimondani, hogy „Igen, pontosan ezt akarom.”

De talán azt már képes kimondani, hogy:

„Nem tudom pontosan, hogy miért éppen én kaptam ezt a feladatot. De felismerem, hogy fontos és kész vagyok vállalni.”

Amikor pedig valaki azt érzi, hogy a küldetése vállalása mindent megváltoztatna, feltehetnénk a kérdést, hogy abban mi lenne olyan rossz?
Itt jöhet képbe például egy régi élethez való ragaszkodás vagy a boldogság befogadásának a nehézsége is.
Miközben a változás pozitív dolgokat hozhat magával.

Jónás története megmutatja azt is, hogy a saját életfeladatunk elfogadása akkor kezdődhet, amikor már nem azon vitatkozunk, hogy „Miért pont én?”, hanem amikor végre hajlandóak vagyunk megtenni az első lépést, még akkor is, ha előre még nem tudjuk, hogy hová vezet az út.